2016. évi Balaton-átúszás keretében megrendezésre kerülő
ÚSZÓ ERŐD kihívásRendezvény ideje: 2016. július 2.


Az alábbi nevezési lapot géppel, word dokumentumban szíveskedjen kitölteni és a mataszbp@gmail.com e-mail címre szíveskedjen megküldeni 2016. június 24-n, pénteken 12:00-ig, mellyel a Magyar Tartalékosok Szövetsége térítésmentesen benevezi, illetve előregisztráltatja Önt a 2016. évi Balaton-átúszásra.

download_32.pngÚSZÓ ERŐD kihívás, 2016. július 2. – Jelentkezési lap


Ezzel a nevezéssel egyben végrehajtotta jelentkezését a Balaton-átúszásra is! Visszaigazoló nevezési lapját átveheti Révfülöpön a katonák számára fenntartott regisztrációs helyen.


Tájékoztatjuk, hogy amennyiben nem tud egy hónapnál nem régebbi orvosi igazolást bemutatni a nevezés helyszínén, abban az esetben a katonák számára, a rajthelyen biztosítanak a szervezők orvosi vizsgálatot. A gyorsabb ügyintézést segíti azzal, ha a házi orvosánál, vagy a csapatorvosnál előzetes orvosi ellenőrzésen vesz részt és arról egy hónapnál nem régebbi igazolást hoz magával az átúszásra.
Csoportos nevezést nem áll módunkban elfogadni, ezért kérjük, hogy minden nevező, külön-külön töltse ki a jelen nevezési lapot!


Balaton-átúszás tervezett időpontjai: 2016. július 2. Tartaléknapok: július 9., 16., 23.
Az átúszással kapcsolatosan kérjük, hogy keresse a http://www.balaton-atuszas.hu/informaciok és www.hososz.hu honlapot, illetve figyelje az országos híreket!



Dr. Tóth Gergely százados:
TARTALÉKOSOK TANÁCSKOZTAK A MIGRÁCIÓRÓL
A Gamingi Kezdeményezés 2016-os első szemináriuma

A Gamingi Kezdeményezés (Gaminger Initiative – GI) nemzetközi tartalékos szervezet 2016. május 26–29. között tartotta idei első, tavaszi szemináriumát (Gaming I.) a Bundeswehr Tartalékos Szövetségének (Verband der Reservisten der Deutschen Bundeswehr e. V.) vendégeként Drezdában.
Magyar részről a GI-be kijelölt képviselő, dr. Tóth Gergely százados, MATASZ elnökségi tag, a nemzetközi munkacsoport vezetője, a HM Társadalmi Kapcsolatok Hivatal munkatársa volt jelen.

MATASZ - 2016. május 26–29. - A Gamingi Kezdeményezés 2016-os első szemináriumaMATASZ - 2016. május 26–29. - A Gamingi Kezdeményezés 2016-os első szemináriumaMATASZ - 2016. május 26–29. - A Gamingi Kezdeményezés 2016-os első szemináriumaMATASZ - 2016. május 26–29. - A Gamingi Kezdeményezés 2016-os első szemináriuma


Ferencszálláson, egy Ismeretlen Magyar Honvéd emlékére a HKNYP és a Polgármesteri Hivatal együttműködésével, katonai tiszteletadással állítottak egy emlékművet. Az avató ünnepségen részt vett a meghívott vendégek között, Drót László ezredes helyőrség parancsnoka, a 5. Bocskai dandár, parancsnok helyettese, Antal László ezredes a 37. Szentesi II. Rákóczi F. mü. ezred parancsnoka, Bendes István alezredes a KHNYP törzsfőnöke, Nagy László őrnagy a 2. sz. Toborzó központ parancsnoka, Dr. Palotai Jenő ny. ezredes a Magyar Tartalékosok Szövetsége Csongrád Megyei elnöke, és a Bajtársi klub képviseletében Kispál Jenő ny. őrnagy. Az ünnepség koordinációs, szervezési feladatait, Szkalonai János százados és Lehel Zoltán t. hadnagy úr biztosította.

A Jász- Nagykun- Szolnok megyei szervezet ifjúsági tagozata 2016. május 28-án részt vett a Pilisi város gyereknap rendezvényén, ahol gyermek-akadálypályával, gyermekfoglalkoztató standdal, airsoft lőtérrel, valamint rendhagyó – vagy reményeink szerint hagyományteremtő – módon intézkedés-taktikai bemutatóval készültünk a látogatók fogadására. A rendezvényen a MATASZ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezet elnöksége nevében Baán Norbert alezredes úr, valamint Barabás Sándor t. őrnagy (ifjúsági tagozat elnöke) elismeréseket adott át a „Honvédelem napja” alkalmából:

Bartalis György hagyományőrző alezredesnek a MATASZ emlékérem bronz fokozatát
Nagy Magdolna hagyományőrző hadnagynak a MATASZ emlékérem bronz fokozatát
Tatár Sándor hagyományőrző zászlósnak a MATASZ emlékérem bronz fokozatát
Tatár Olivér hagyományőrző szakaszvezetőnek a MATASZ emlékérem bronz fokozatát
Kajus Richárd hagyományőrző tizedesnek MATASZ emléktárgyat.

Az elismerésben részesülteknek ezúton is gratulálunk és további munkájukhoz kívánunk sok sikert, erőt, egészséget!

Az általunk telepített foglalkoztató helyeken 180- 190 gyermek fordult meg.

Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezet - 2016.05.28. - Pilisi város gyermeknapJász-Nagykun-Szolnok megyei szervezet - 2016.05.28. - Pilisi város gyermeknapJász-Nagykun-Szolnok megyei szervezet - 2016.05.28. - Pilisi város gyermeknapJász-Nagykun-Szolnok megyei szervezet - 2016.05.28. - Pilisi város gyermeknap
Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezet - 2016.05.28. - Pilisi város gyermeknapJász-Nagykun-Szolnok megyei szervezet - 2016.05.28. - Pilisi város gyermeknapJász-Nagykun-Szolnok megyei szervezet - 2016.05.28. - Pilisi város gyermeknapJász-Nagykun-Szolnok megyei szervezet - 2016.05.28. - Pilisi város gyermeknap




A MATASZ tagjai is miniszteri és vezérkar főnöki elismeréseket vehettek át a május 19-én rendezett központi ünnepségen, amit a Honvédelem Napja alkalmából a honvédelmi tárcával együttműködő társadalmi szervezetek részére a Honvédelmi Minisztérium szervezett.

A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban Vargha Tamás miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár ünnepi beszédében hangsúlyozta:
„Buda 1849-es visszavívói a szabadság szimbólumává váltak a nemzet emlékezetében, a honvédelem napja pedig hidat képez múlt és jövő között.”
„Szabad nép csak egységben képes újraépíteni a jövőt, a nemzet- és a magyarságtudatot. Ezért 1992 óta minden évben május 21-én ünnepeljük a honvédelem napját.”

Miniszteri és vezérkarfőnöki elismerésben részesült a Szövetség felterjesztése, illetve más szervek felterjesztése alapján több MATASZ tag és szervezetünkkel együttműködő külföldi tartalékos szervezet területi vezetője.


Tájékoztató sportversenyekről

Dátum: 2016. jún. 02. cs, 09:22 - MATASZ - Írta: matasz.com
Nyomtatóbarát változat

A közelmúltban sikeres megbeszélést folytattunk Farkas László úrral, a HOSOSZ elnökével annak érdekében, hogy a két szervezet közös érintkezési pontjain, feladatain keresztül erősítsük mindkét Szövetséget. Lehetősség szerint látogassuk a HOSOSZ honlapját a http://www.hososz.hu oldalon, hogy közös sportrendezvényeket tudjunk tartani a HOSOSZ éves Sport-naptárában megjelölt versenyszámokban akár helyileg, akár országosan. A megyei és a tagozati sportrendezvényeinkről pedig időnként informáljuk a területi HOSOSZ vezetését.

A HOSOSZ elnökével együtt lehetőséget látunk arra, hogy már a június 9-i MH Amatőr Kispályás Labdarugó bajnokságon a kispesti Bozsik stadionban a MATASZ-t egy önállá csapat képviselje.
A versenykiírás a http://api.ning.com/files/*LRQwR9VdIn5vnFYo-vigGZRK1XtoIcdumAXM8KXdU5pMqidYL5x6WgE*WaReuSdI26skjFnCR1cFwfqs-vFgjUeA4uwYKjY/mhkisplysfocikupa2016.pdf weblapon található.

Igazolt (2016. éves tagdíjbefizetéssel rendelkező) MATASZ tagjaink pedig a Központon keresztül nevezési díj nélkül részt vehetnek a Balaton-átúszás „ÚSZÓERŐD” programon július 2-án. Jelentkezni június 25-ig lehet a MATASZ Központban a HOSOSZ honlapjára felkerülő nevezési lap letöltésével és beküldésével a MATASZ Központba.

Szeptember hónapban pedig lehetőség lesz az egy napos Honvéd Kerékpártúrán (TAS) részt venni, amely a Csongrád megyei Szentes város főteréről indul szeptember 22-én. Részletes versenykiírás később kerül kiadásra.

Jó versenyzést, kikapcsolódást kívánunk valamennyi MATASZ tagnak!




Az utolsó, záró napjához érkezett a HKNYP által szervezett „Toborzó országfutás”, ami május huszadikán a szentendrei MH Altiszti Akadémiáról rajtolt el. A Görgey laktanya élete a megszokott medrében folyt ezen a napon is, de azok, akik jelentkeztek a toborzó futás záró eseményére már kora reggel bejelentkeztek a rajtra.
Pest megyei szervezet - 2016.05.20. - Pest megyéből indult a „Toborzó Országfutás 2016” záró napja!Pest megyei szervezet - 2016.05.20. - Pest megyéből indult a „Toborzó Országfutás 2016” záró napja!Pest megyei szervezet - 2016.05.20. - Pest megyéből indult a „Toborzó Országfutás 2016” záró napja!Pest megyei szervezet - 2016.05.20. - Pest megyéből indult a „Toborzó Országfutás 2016” záró napja!


VI. Magyar Lovas Hadtörténeti Bemutató- Szombathely

2016. május 1-jén Szombathelyen 6. alkalommal került megrendezésre a Magyar Történelmi Lovas Nap a Szent István (Jókai) parkban. A rendezvény, amelyen csoportunk első bemutatkozása volt 09.00-18.00-ig tartott, annak ellenére, hogy az időjárás hűvös és gyakran rövid eső is kísérte.



Simicskó István miniszter úr május 17.-én nyilatkozott többek között a tartalékos rendszer újraszervezéséről is az „Érezzük az ország bizalmát” címmel megjelent, a Honvédelem.hu-nak adott interjúban:

„...feladat az önkéntes tartalékos rendszer új alapokra helyezése. A területvédelmi elvet szeretnék visszahozni (lásd: Amerikai Egyesült Államok, Oroszország). A lokálpatrióta már csak a szűkebb értelemben vett környezete, családja, barátai, háza vagy a kertje miatt is jobban védelmezi, őrzi a saját értékközösségét. Elképzelésünk szerint egy-egy vidéki alakulatunkhoz kötődően felépítenénk helyi, vagy akár járási szinten különböző kisebb alegység-szervezeti elemeket, amelyek vészhelyzet esetén hivatásos tiszt vagy altiszt irányításával látnák el országvédelmi feladataikat. Egy érdekes és sokrétű alapkiképzés után – amelynek során elsajátítják a katonai alapismereteket – hétvégeken különböző továbbképzésekre adnánk lehetőséget nekik, ilyen módon szervezettebbé, aktívabbá téve a magyar honvédelem rendszerét, széles kapukat nyitva a társadalom egésze számára.”

20160501_tallin_tartkonf_002.jpgKatonai jogi konferenciát rendezett a napokban Tallinnban az Észt Tartalékos Tisztek Szövetsége (EROK). A rendezvényen a HM Társadalmi Kapcsolatok Hivatala, valamint a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) képviseletében dr. Tóth Gergely százados vett részt.

Megérkezett következő állomására, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Bugát Pál Középiskolába a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) Fejér Megyei Szervezete Honvédelmi Szakkörének vándorkiállítása.

A május 10-én megnyílt kiállításon a diákok megismerhetik a Magyar Honvédség által használt technikai eszközöket, illetve az egyes békemissziókban - Afganisztánban, Irakban, Vietnamban - egykor szolgálatot teljesítő katonák által felajánlott tárgyi emlékeket. Kuriózumnak számít a második világháborúban használt gyermekmentő kámzsa.

Csütörtök délelőtt, katonai tiszteletadással temették újra a második világháborús hadszíntérről hazahozott Ágner Gyula m. kir. főhadnagyot a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 52. Hősök Parcellájában.

Az evangélikus gyászszertartás és a katonai tiszteletadással végrehajtott újratemetés előtt Tóth Máté Bence, a főhadnagy néhai húgának unokája emlékezett meg Ágner Gyuláról. Mint mondta, családjában „Gyuszi bácsi” mindig is példaképnek számított, és mindnyájuk számára nagy megnyugvást jelent, hogy végre magyar földben nyugszik.
A sír mellett a HOHE soproni hagyományőrzői álltak díszsorfalat Igler Attila vezetésével, a díszlövést pedig korabeli páncéltörő ágyúból a MATASZ hagyományőrzői adták Jásdi Balázs irányításával.


A „Toborzó Országfutás 2016” május 12-én meglehetősen rossz időjárási viszonyok között haladt át Veszprém megyén.

Az „országfutás” célja a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítése, valamint a katonai hivatás, a sport és az egészséges életmód népszerűsítésére. A rendezvényt a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága szervezte és a 2016 kilométeres váltófutás a fővárosból indult el április 16-án, ez érintette valamennyi megyét és a Honvédelem Napján május 21-én érkezik vissza a fővárosba.

Tájékoztató megbeszélésre került sor Hódmezővásárhelyen. Drót László ezredes úr fogadta a megyei vezetőség képviselőit. Tájékoztattuk a Magyar Tartalékosok Szövetsége élén történt változásokról, Szalay-Bobrovniczky Kristóf t. szds. úr társadalmi elnökké történt megválasztásáról, és Széles Ernő dandártábornok úr elnökké, ill. Szabó János nyá. ezredes úr első alelnökké történt megválasztásáról, az elnökség átalakításáról.

Tájékoztattuk Parancsnok urat a megyei vezetőség 2016. évi tervezett fontosabb feladatairól, megfogalmaztuk azokat a kéréseket, melyeket az év folyamán, a feladataink teljesítésével kapcsolatosan kérni tervezünk.

Oldal:  1 2 3 ...... 33 34 35 ...... 39 40 41