Alapos előkészítés és szerezés előzte meg az Első Szegedi Jótékonysági téli félmaraton futóversenyt. A versenyt két kategóriában, (férfi és női) három-három versenyszámban, és a felnőtt versenyszámokban külön került értékelésre a fegyveres erők és testületek tagjainak elért eredményei ezeken belül a tartalékosok elért eredményei.
Ennek a feladatnak a gondozását és díjazását vállalta fel a MATASZ, Demcsák Zoltán ömt. hadnagy, megyei alelnökünk, ismert sportoló Barátunk!
A verseny egyben jótékonysági célokat is szolgál, a bevételeit a Szegedi újszülöttek alapítvány javára utalják át a szervezők.


A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ifjúsági és Hagyományőrző Tagozat 2015. december 05-én részt vett a Heves megyei szervezet által rendezett Mikulás kupán. A Tagozat állományából 16 fő vett részt az eseményen. A HM EI Zrt. biztosított buszt az utazáshoz.
Négyen csatlakoztak a Pest megyei szervezettől is. A verseny jó hangulatban zajlott. A Tagozatból Váradi Tamás határőr zászlós egyéni kispuska lövészetben az 5. helyezést érte el.
A rendezők különdíjjal jutalmazták, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tagozat indította a legtöbb gyermekkorú versenyzőt (6 főt).
A német tartalékos bajtársak által felajánlott ajándéktárgyakkal jutalmazták a gyermek tagtársakat.
FOTÓK: http://www.matasz.com/gsztk/sgallery/gallery.php?view.20.1

Az egri kórházban jótékonykodtak a német tartalékosok

A németországi Unterfranken megyéből érkezett kamion értékes szállítmány hozott a megyeszékhelyre. A Magyar Tartalékosok Szövetsége Heves Megyei Szervezete által rendezett hagyományos Mikulás-kupán résztvevő német obsitosok - itteni partnereikkel közösen – egyebek mellett két tucatnyi kórházi ágyat, asztalt és hűtőt, huszonegy matracot, továbbá szemetes tárolókat, mozgatható beltéri vécéket, lámpákat, óvodai berendezéseket, gyermekeknek szánt rollerokat, kerékpárokat rakodtak ki. Az utóbbiak a szalaparti gyermekintézménybe, az egészségügyi felszerelések pedig a Markhot Ferenc kórházba kerültek.


A megyei kórház ebben az évben már másodszor kapott adományt a helyi és a német tartalékosok jóvoltából.


Találkozók a Honvédelmi Minisztériumban

Dátum: 2015. dec. 15. k, 05:27 - MATASZ - Írta: matasz.com
Nyomtatóbarát változat

Felsőszintű találkozókra került sor az elmúlt időszakban, a Honvédelmi Minisztériumban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a MATASZ elnöke előbb dr. Simicskó István honvédelmi miniszterrel, majd később Vargha Tamás parlamenti államtitkárral, miniszterhelyettessel folytatott megbeszélést. Mindkét megbeszélésen áttekintették a minisztérium és a MATASZ kapcsolatának jelenlegi helyzetét, valamint a honvédelem érdekében az együttműködés jövőbeni továbbfejlesztésének lehetőségeit.

Az együttműködési feladatok sorában fontos teendők hárulnak a MATASZ-ra a tartalékosok két behívásuk közötti időszakban történő összefogására, ezen belül katonai elméleti-gyakorlati kiképzettségük szinten tartásában, biztonságpolitikai ismereteik bővítésében. A MATASZ nem csak a tényleges tartalékosok számára nyújt önkéntes szervezeti formát, hanem mindazok számára, akik fontosnak tartják a honvédelem ügyét és ennek érdekében a MATASZ nyújtotta lehetőségekkel élni szeretnének, hogy egyrészt honvédelmi elméleti ismereteik bővüljenek, másrészt a gyakorlatban növelni tudják egyéni védelmi képességeiket, állóképességüket maguk és szűkebb környeztük számára. A MATASZ szervezeteiben lehetőséget nyújt a fegyveres erőkből és testületekből kivált, jó felkészültséggel rendelkező, esetleg nemzetközi tapasztalatokban jártas személyeknek is, hogy tudásukat, képzettségüket átadhassák az érdeklődőknek.

A Honvédelmi Minisztérium és a MATASZ megújított együttműködési megállapodása hamarosan aláírásra kerül.

Széles Ernő ny.ddtbk.



A NKE Rendészettudományi Kar dékánjának meghívására, az "Értékőrzés és Hagyományápolás" című találkozón a MATASZ-t Jásdi Balázs képviselte, amit az NKE RTK Farkasvölgyi úti bázisán tartottak december 2-án.

Dr. habil. Boda József nb. vezérőrnagy, dékán beszámolt arról. hogy az egyetemi kar 2017-ig felállít egy hagyományőrző szakaszt, korhű egyenruhákkal felszerelve.

Mint a MATASZ Hagyományőrző Tagozat vezetője, Jásdi Balázs tájékoztatta a résztvevőket a tizenhét év alatt összegyűjtött tapasztalatokról és azokat felajánlotta az RTK számára.

Egy kétoldalúan hasznos, szervezeteink közötti együttműködés kialakításáról folytattak megbeszélést.

http://rtk.uni-nke.hu/karunkrol/hirek/2015/12/03/ertekorzes-es-hagyomanyapolas

2015. október 3. Toborzónap, MATASZ lőverseny fotók

Dátum: 2015. nov. 12. cs, 07:52 - MATASZ - Írta: matasz.com
Nyomtatóbarát változat

2015. október 3. Toborzónap, MATASZ lőverseny 
2015. október 3. Toborzónap, MATASZ lőverseny

A Szövetség megalakulásának 14. évfordulója alkalmából szervezett lőverseny, és a bemutatók fotói.

A képeket készítette: Duruczné Téglás Dóra, Altiszti Akadémia, Szentendre


Tartalékos találkozó Fiuméban

Dátum: 2015. okt. 21. sze, 10:13 - MATASZ - Írta: matasz.com
Nyomtatóbarát változat

A Gamingi Kezdeményezés (Gaminger Initiative – GI) nemzetközi tartalékos szervezet a közelmúltban tartotta idei második, őszi szemináriumát (Gaming II.) a horvátországi Rijeka, azaz Fiume városában.

A háromfős delegációt a Magyar Tartalékosok Szövetségének (MATASZ) elnöke, Szalay-Bobrovniczky Kristóf tartalékos százados vezette, mellette tagja volt a GI-be kijelölt képviselő, dr. Tóth Gergely százados, MATASZ elnökségi tag, valamint a nemzetközi tartalékos ügyekben nagy tapasztalattal rendelkező dr. Ujházy László alezredes, korábbi MATASZ-elnökhelyettes.


2015.10.03. 22.00 órás M1 Híradó

Dátum: 2015. okt. 16. p, 04:30 - MATASZ - Írta: matasz.com
Nyomtatóbarát változat


2015. október 3. Az ünnepi rendezvény fotói

Dátum: 2015. okt. 15. cs, 08:30 - MATASZ - Írta: matasz.com
Nyomtatóbarát változat

A Szövetség megalakulásának 14. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi rendezvény fotói.

2015. október 3. Toborzónap ünnepi rendezvénye 

2015. október 3. Toborzó Nap ünnepi rendezvénye

Fotózta:
Krasznai-Nehrebeczky Mária

A Magyar Tartalékosok Napját ünnepelték

Dátum: 2015. okt. 15. cs, 07:48 - MATASZ - Írta: matasz.com
Nyomtatóbarát változat

A nemzeti és a tartalékos haderő együtt, keretbe foglalva adja az ország teljes védelmét - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szombaton a szentendrei altiszti akadémián, a Magyar Tartalékosok Napja alkalmából tartott ünnepségen.


Kun Szabó István köszönetet mondott a Magyar Tartalékosok Szövetségének (Matasz), amely segíti az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztését. Hozzátette: napjaink eseményeivel beigazolódott, hogy "tartalék nélkül nincs haderő", s ez a jelenre és a jövőre nézve is megerősíti, hogy szükség van egy ütőképes tartalékos szövetségre is.


2015. október 3. Tartalékosok napja, M1

Dátum: 2015. okt. 15. cs, 07:43 - MATASZ - Írta: matasz.com
Nyomtatóbarát változat



2015. október 3.Toborzónap, EchoTV

Dátum: 2015. okt. 06. k, 08:50 - MATASZ - Írta: matasz.com
Nyomtatóbarát változat


"Híd a haderő és a társadalom között"

Dátum: 2015. okt. 05. h, 10:23 - MATASZ - Írta: matasz.com
Nyomtatóbarát változat

Országos lőversenyt, toborzónapot és koszorúzást szervezett a magyar tartalékosok napja alkalmából Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián október 3-án, szombaton a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ). A rendezvény fővédnöke dr. Simicskó István honvédelmi miniszter volt.


"A MATASZ elnöke az állománygyűlésen tartott beszédében kiemelte, hogy 2001. július 14., a szövetség létrehozása óta sok idő telt el. Ezt a tizennégy évet végigkísérte a szövetség azon törekvése, hogy hidat képezzen a honvédség és a társadalom között - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Bozó Tibor dandártábornok ismertette dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnökének köszöntő levelét.


„A vezérezredes kéri a MATASZ támogatását, hogy keressük az utakat a fiatalokhoz. Már az általános iskolában meg kell teremteni a feltételeket, hogy a gyerekek az alapokat játékos formában megkapják, hogy a későbbiekben legyen kedvük ehhez a szervezethez kapcsolódni. Emellett a vezérezredes nagyon szépen köszöni a szövetség munkáját és a továbbiakban is számít önökre” – tolmácsolta a dandártábornok a Honvéd Vezérkar főnök gondolatait. Az állománygyűlés végén elismeréseket adtak át a legeredményesebb MATASZ-tagoknak."

 

Teljes cikk elérhető a honvedelem.hu oldalon fotókkal együtt:

https://www.honvedelem.hu/cikk/53400_hid_a_hadero_es_a_tarsadalom_kozott

 

 


„Tartalék nélkül nincs haderő”

Dátum: 2015. okt. 03. szo, 10:17 - MATASZ - Írta: matasz.com
Nyomtatóbarát változat

A nemzeti és a tartalékos haderő együtt, keretbe foglalva adják az ország teljes védelmét – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szombaton a szentendrei altiszti akadémián, a magyar tartalékosok napja alkalmából tartott ünnepségen.

Kun Szabó István köszönetet mondott a Magyar Tartalékosok Szövetségének (Matasz), amely segíti az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztését. Hozzátette: napjaink eseményeivel beigazolódott, hogy „tartalék nélkül nincs haderő", s ez a jelenre és a jövőre nézve is megerősíti, hogy szükség van egy ütőképes tartalékos szövetségre is.


Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Matasz elnöke beszédében elmondta: számos Matasz-tag már korábban jelezte, hogy részt vennének a migrációs helyzet kezelésében. Jelezte, a szövetség készen áll arra, hogy igény esetén szervezetten is részt vegyen a határvédelmi feladatokban.

 

Forrás: mno.hu/belfold/tartalek-nelkul-nincs-hadero-1307346


Oldal:  1 2 3 ...... 46 47 48 49 50