Repülőtér - gyerekekkel

Dátum: 2017. nov. 12. v, 12:17 - MATASZ Veszprém megye - Írta: matasz.com
Nyomtatóbarát változat

Veszprém megyei szervezet - 2017. 11. 09. - Repülőtér - gyerekekkelA MATASZ Veszprém Megyei Egyesülete az „Apród program” és az „Iskola katonája” diákjaival, közel nyolcvan fővel, tanárok és egyesületi tagok kíséretében 2017. november 9-én délelőtt, meglátogatták a Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőterét.

A repülőtér kijelölt munkaterületén megtekinthették az óriás C-17 nehéz szállító repülőgépet, amelynek teherterében az óriás belső méreteitől és műszaki felszereltségétől, ámuldoztak a gyerekek.

Persze a csúcs az volt, amikor a szállítógép kabinjába felemelkedhettek a lépcsőkön és megszemlélhették a pilóták munkahelyét, ha rövid időre is, jelképesen elfoglalhatták munkahelyeiket. Igencsak rácsodálkoztak a nagyszámú műszerekre, kijelzőkre, kapcsolókra, amelyek a repülőgép vezetéséhez, irányításához szükségesek. A látogatás ideje alatt megismerhették a repüléseket kiszolgáló és biztosító eszközöket, amelyekbe bele is ülhettek. Láthattak színvonalas kutyás és fegyver technikai bemutatót, mentő és tűzoltó autót, repülőtér karbantartó eszközöket. A szállító repülőgép mellett, kiállításra került a 109-es oldalszámú Mi-24D típusú harcihelikopter is. A gyerekek ezt is birtokba vették, az operátor, a pilóta- és deszant kabinba helyet foglalva.

Mindenki örömmel vett részt a bemutatókon, új információkkal, élményekkel gazdagodva tért haza, a délelőtti kirándulásról. Köszönjük a bemutatót tartó katonák munkáját, az élményeket, köszönjük Gangler László ezredes, bázisparancsnok úrnak a meghívást.

További felelősségteljes munkájukhoz, erőt és egészséget kívánok, üdvözlettel:

Simon-Jójárt Sándor János nyá. rep. ezds. elnök
MATASZ Veszprém Megyei Egyesülete

Veszprém megyei szervezet - 2017. 11. 09. - Repülőtér - gyerekekkelVeszprém megyei szervezet - 2017. 11. 09. - Repülőtér - gyerekekkelVeszprém megyei szervezet - 2017. 11. 09. - Repülőtér - gyerekekkelVeszprém megyei szervezet - 2017. 11. 09. - Repülőtér - gyerekekkel