A XVIII. Doni Hősök Emléktúra hajdúsági szakaszát január 25-27. között rendezték meg. Az előző évekhez hasonlóan idén is a Kratocvhil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium játszott főszerepet a három napos menet előkészítésében és lebonyolításában.


Az iskola vezetése 2015-ben döntött az önálló menet lebonyolítása mellett, mivel oktatási intézményként hagyományosan jó kapcsolatot ápoltak Debrecen, illetve a környező hajdúvárosok önkormányzatainak vezetésével, valamint az intézmény logisztikai ellátását biztosító MH 5. Bocskai István Lövészdandárral.

Amikor felmerült, hogy a Doni Hősök Emléktúra már nem egy nagy alegységből, hanem több menetszakaszból fog állni, a honvéd középiskola azonnal az önálló szakasz szervezése mellett döntött.





Berkecz Gábor, az intézmény igazgatója a honvedelem.hu-nak elmondta: igazi csapatmunka volt az idei három napos emlékmenet megszervezése, melyben nagy szerepet vállalt Halmai Péter hagyományőrző hadnagy. Külön köszönet illeti a hajdúvárosok - Hajdúhadház, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog és Hajdúnánás - vezetését, akik szállással és meleg étkezéssel támogatták a résztvevőket. Ugyancsak köszönet illeti a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányságot és a városok rendőrkapitányságait, akik a menetútvonal biztosítását végezték, valamint dr. Lippai Péter ezredest - a Bocskai-dandár parancsnokhelyettesét -, a Hajdú menetszázad parancsnokát, aki idén harmadik alkalommal vállalta el a menetszázad vezetését.


„Az emlékmenet résztvevői tudatosan választottuk ki. Megszólítottuk az MH Hadkiegészítő Felkészítő és Kiképző Parancsnokság alárendeltségébe tartozó szervezeteket, akik szép számmal képviseltették magukat. Aktív és nyugállományú katonákat, honvéd tiszt- és altisztjelölteket, önkéntes műveleti és területvédelmi tartalékosokat, honvéd középiskolás növendékeket sikerült a három nap alatt egységes menetszázaddá formálni mellettük pedig a magyar és román katonai hagyományőrzők biztosították a menetszázad autentikus megjelenését” - mondta Berkecz Gábor.



Az igazgató szerint as menet egyik legnagyobb eredménye az volt, hogy a jövő katonanemzedékei találkozhattak a három nap során. „Lényeges, hogy a a honvéd tiszt- és altisztjelöltek ott voltak a résztvevők között, az iskola növendékei mellett. Hiszen ők képviselik a jövőt, ezért a neveltetésük és motivációjuk kiemelten fontos” - hangsúlyozta Berkecz Gábor.


A három nap során több katonai vezető is a menetszázaddal tartott. Sári Szabolcs ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka az első napon; dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, a Bocskai-dandár parancsnoka, illetve vezénylőzászlósa Pasztercsák László törzszászló a második napon; Czill István alezredes, az MH HFKP 2-es előkészítő részlegének vezetője az első és utolsó napon; Vokla János ezredes, az MH Bakony Harckiképző Központ parancsnoka pedig mindhárom napon részt vett az emléktúrán.  



Fotó: Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium
Forrás: https://honvedelem.hu/cikk/67150_doni_hosok_emlektura_a_honved_kozepiskola_szervezeseben