Esküt tettek - honvedelem.hu

Dátum: 2018. ápr. 05. cs, 01:48 - Egyéb hírek - Írta: matasz.com
Nyomtatóbarát változat

Szerződéses legénységi állományú katonák, valamint pályakezdő tisztek és altisztek tettek honvédesküt az MH Altiszti Akadémia színháztermében. Az eskü szövegét Borbás Sándor főhadnagy mondta társai előtt.

A január 8-án tízhetes alapkiképzésre bevonult újoncokat Bozó Tibor dandártábornok, az akadémia parancsnoka köszöntötte.

e1.jpg

 „Az eskü mindig szent. A világban rengeteg szakma van, de a katonalét nem szakma, hanem hivatás. Az imént elhangzott szavakat jóleső érzés hallani: a haza iránti elkötelezettség az, amely hivatássá emeli a miénket”– mondta a parancsnok, majd hozzátette: „Az alapkiképzés alatt megismerték a katonaélet alapjait, ám nagyon sokat kell még tanulniuk. Tisztességgel helytálltak, de most visszatérnek anyaalakulatukhoz, ahol elkezdődnek a szürke hétköznapok. Megtanulják azt, hogy katonaként mit és hogyan kell tenniük, hogyan kell viszonyulniuk elöljáróikhoz.”

e2.jpg

A tízhetes alapkiképzés során alaki foglalkozások, harcászat, lőkiképzés mellett a katonák egészségügyi, vegyivédelmi és műszaki ismereteket sajátítottak el. Olyan átfogó alapismeretekkel lettek gazdagabbak, amelyek jó alapul szolgálnak az elkövetkező katonai szolgálathoz.
e3.jpg

Fotó: a szerző felvételei

Forrás: https://honvedelem.hu/cikk/109432_eskut_tettek