01.jpg

„A nándorfehérvári csata győztes szereplőinek hazaszeretete, hősiessége, összefogása nemcsak az akkori Európa, hanem a mai kor számára is példaértékű” – fogalmazott Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes július 22-én, vasárnap, Budapesten.


A nándorfehérvári diadal napja alkalmából a budai Várban rendezett ünnepségen a tárca parlamenti államtitkára elmondta: hazánknak jutott a feladat, hogy feltartóztassa az oszmán terjeszkedést és megvédje a keresztény Európát, megóvja az európai emberek biztonságát. Hozzátette: Hunyadi János és Szilágyi Mihály - a bátor itáliai ferences szerzetes, Kapisztrán János segítségével - saját pénzükön szervezték meg a védelmet és toboroztak több ezer fős sereget.

Németh Szilárd elmondta: a diadalt a magyar hadtörténelem az egyik legjelentősebb győzelmeként tartja számon, amelynek következtében az Oszmán Birodalom európai terjeszkedése közel hét évtizedre megtorpant. A déli harangszó ma is minden nap emlékeztet bennünket a nándorfehérvári diadalra, arra, hogy megállítottuk az előre törő oszmán sereget és megvédtük Európát.

02.jpg

Hunyadi János szobornál a miniszterhelyettes rámutatott: a nándorfehérvári diadal évfordulója egy egész Európának szóló figyelmeztetés is. „Kontinensünknek nem szabad elfelejtenie saját történelmét és tanulnia kell belőle. Európa elveszik, ha nem védi meg saját határait és a keresztény kultúrát. Az európai keresztény kultúra és a nemzetállamok az elmúlt évszázadokban azért maradhattak fenn, mert amikor kellett megvédtük, és amikor elveszítettük, visszaszereztük azt” – hangsúlyozta a miniszterhelyettes.


Az államtitkár szerint egész Európának szóló figyelmeztetés, hogy a kontinensnek nem szabad felednie a történelmét. „Európa elvész”, ha nem védi meg a saját határait és keresztény kultúráját - közölte, hozzátéve: a magyarok hisznek kultúrájukban, ezeréves hagyományaikban, s készen állnak arra, hogy azokat újra és újra megvédjék.

03.jpg

A beszédet követően koszorúzás következett. Áder János köztársasági elnök képviseletében Szegő László dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Főosztályának vezetője helyezte el a tisztelet és emlékezés koszorúját. Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke és a magyar kormány nevében Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes tisztelgett a nándorfehérvári hősök emléke előtt. A Honvédelmi Minisztérium nevében dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka koszorúzott. A Magyar Honvédség nevében dr. Böröndi Gábor vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnök koordinációs helyettese helyezte el a megemlékezés virágait. Mások mellett Mádl Dalma asszony, Mádl Ferenc volt államfő özvegye is megemlékezett a nándorfehérvári hősökről.

04.jpg

562 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat Hunyadi János és Kapisztrán János seregei. A győztes csata emlékére július 22-ét az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a nándorfehérvári diadal emléknapjává.


Videó:

https://www.youtube.com/watch?v=yYnf8AyPzwk

05.jpg

Fotó: Tóth László

Forrás: https://honvedelem.hu/cikk/111531_nandorfehervar_hoseire_emlekeztek