A jogelőd intézmények több mint 150 egykori hallgatója vette át oklevelét az ötven, illetve hatvan éves tisztavatásuk emlékére a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Főépületének Szent László Kápolnájában.
01.jpg

A többnapos ceremónia első napján a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián és a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán végzett 49 hallgató kapta meg oklevelét. „A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek” - idézte Vörösmarty Mihályt a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, ezzel utalva a Szent László Kápolna múltbéli szerepére a tisztképzésben, s magára Szent Lászlóra, aki a katonák és határőrök védőszentjeként közel ezer év távlatából is kiérdemli a nemzet tiszteletét.

02.jpg

Pohl Árpád dandártábornok beszédében kiemelte, idén több kerek évforduló is egybeesett: a katonai felsőoktatás létrehozásáról 210 éve született döntés, a Magyar Honvédség 170 éves és 100 éves a magyar légierő. A kar dékánja szerint ebbe a sorba illeszkedik a jelenlévők tisztavatása is. A dékán kihangsúlyozta, hogy a tiszti eskü egy egész életre szóló elköteleződés, amire a résztvevő jubilánsok a példák. Nem szabad elfelejteni azokat a bajtársakat sem, akik idő előtt hunytak el, őket is megilleti a hála és a tisztelet.

03.jpg

A jubilánsok válaszbeszédét Török Miklós Péter nyugállományú vezérőrnagy mondta el. Először Balassi Bálint Egy katonaének című versének részletét szavalta, majd köszönetet mondott az elöljáróknak és a szervezőknek. Kiemelte, hogy ennyi év után is hálásak azoknak a tanároknak, akik segítették, nevelték őket. Egy perc néma csendet kért az elhunytak emlékezetére. „Erőnkhöz, egészségünkhöz és korunkhoz igazodva szolgáljuk tovább a hazánkat” – tette hozzá Török Miklós Péter. Ezt követően a Ludovika főépület előtti első világháborús szobrot koszorúzták meg a résztvevők.

04.jpg

A rendezvény második napján összesen 85-en részesültek oklevélben, akik korábban a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán és a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán végeztek 1968-ban. Pohl Árpád dékán ünnepi beszédében a hagyományok ápolására hívta fel a figyelmet. Mint mondta, hazánk jelenleg is több fenyegetéssel néz szembe: a terrorizmussal, közelben zajló háborúkkal. „A magyar katona nem a háborúra, hanem a béke megvédésére készül” – emelte ki.

05.jpg

A jubilánsok nevében Száraz György nyugállományú vezérőrnagy mondott beszédet. „18316, ennyi nap telt el az 1968-as tisztté avatásunk óta” – emelte ki. Ezalatt az idő alatt rengeteg siker és kudarc is érte őket, de tiszti esküjükhöz mérten, mindig a hazát szolgálva, a jogszabályokat betartva éltek. Hála és tisztelet jár minden jubilánsnak.

A háromnapos esemény részeként a koszorúzás mellett emlékfát ültettek a Zrínyi parkban.

06.jpg

Szöveg: Juhász Katalin
Fotó: Szilágyi Dénes

Forrás: https://honvedelem.hu/cikk/112611_jubileumi_diszokleveleket_adtak_at