Hír: A múlt tapasztalatait tovább kell vinni - honvedelem.hu
(Kategória: Egyéb hírek)
Küldte: matasz.com
2018. szeptember 12. szerda - 20:07:03


Kalocsán tartottak bajtársi találkozót az egykor ott szolgáló katonák és közalkalmazottak. A rendezvény alkalmával konferenciát is rendeztek: ennek során a jelenlévők felidézték hazánk tartalékos tisztképzésének történelmét, amelynek központi helyőrsége Kalocsa volt.
 

A Bács-Kiskun megyei város 1938 óta egészen 2014-ig számos alakulatnak adott otthont. A második világháború kirobbanása előtt már itt állomásozott a Magyar Királyi Zrínyi Miklós 7. (20.) Honvéd Gyalogezred második kerékpáros zászlóalja is, de Kalocsát mindenki inkább a tartalékos tisztképzés centrumaként ismeri. Nem is csoda, hiszen idén harmincöt éve, hogy 1983-ban megalapították – az előkészítő törzs már 1982-ben megkezdte munkáját - a városban a Magyar Néphadsereg 6756 fedőszámú Gépesített Lövész, Harckocsizó és Politikai Munkás Kiképző Központját.




A dandárszintű alakulat a november elsejei ünnepélyes tanévnyitóval kezdődően egészen 1991-ig működött. Időközben a tanintézményt – számos korábbi névváltás után – 1989-ben átkeresztelték MN Mészáros Lázár Kiképző Központra. Az 1991. november 1-i, jogutód nélküli felszámolást követően az alakulat tagjai szétszéledtek. Sokan rendőrként és határőrként folytatták a haza szolgálatát, voltak, akik Szentendrére és más honvédségi alakulatokhoz szegődtek el, ám a méltán híres és elismert, jó felkészültségű kiképzőállomány többsége a civil életben talált jövőt.

snj_5111.jpg

A - Magyar Hadtudományi Társaság, a Magyar Tartalékosok Szövetsége, valamint az egykor Kalocsán szolgáló katonák összefogásával létrejött - bajtársi találkozóval egybekötött konferencia megnyitóján dr. Holló József nyugállományú altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztosa úgy fogalmazott: „Az a csoda, az a kiképző központ és azok az alakulatok, amelyek itt szolgáltak Kalocsán, mintaképei voltak a katonai szolgálatnak. A pontos, precíz munkavégzés, az elkötelezettség, a hit, a szívben-lélekben létező katonai mivolt példaképei voltak.” Hozzátette, hogy a katonavárosban szolgált kiváló tisztek, tiszthelyettesek és tanárok nagyon sokat adtak Magyarországnak, hiszen az itt kiképzett katonák közül számos politikus, diplomata, tudósember és a haza iránt elkötelezett állampolgár került ki.


Dr. Holló József nyugállományú altábornagy arra is figyelmeztetett, hogy a Kalocsán 1982-1991 között működő katonai képzés tapasztalatait meg kell menteni. „A múltra emlékezni kell. A múlt tapasztalatait - amiket mi szereztünk meg - tovább kell vinni és tovább kell adni az átalakuló Magyar Honvédségnek” – mondta a miniszterbiztos célozva jelenleg is folyamatban lévő Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programra.

snj_5177_balint_jozsef.jpg

„Kalocsa lakossága veszteségként élte meg azt, amikor az utolsó katonai szervezet is elhagyta városunkat” – mondta dr. Bálint József. Hozzátette, hogy éppen ezért annak idején, 2016-ban örömmel állt a tervezett emlékmű felállításának ügye mellé, amelyet nehéz harcok árán, végül elértek.


Miután a Magyar Hadtudományi Társaság alelnöke, dr. Király László köszöntötte a konferencia résztvevőit, elismeréseket nyújtott át az egykor Kalocsán szolgálatot teljesítők és a néhai alakulatok emlékét ma is aktívan megőrzők számára.


A magyar tartalékos vezetőképzés történetét felidézve dr. Czuprák Ottó nyugállományú ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense aláhúzta, hogy szakmai szempontból kimagasló teljesítményt értek el a kalocsai katonák. Bóna Pál nyugállományú alezredes előadásában számot adott a Mészáros Lázár Kiképző Központ történetének főbb eseményeiről. Mint a tartalékos tisztképzés egykori hallgatója, dr. Hegedűs Henrik Phd., önkéntes műveleti alezredes és a Magyar Hadtudományi Társaság Humánerőforrás-fejlesztési Szakosztály titkára saját élményeiről és emlékeiről tartott beszámolót.

snj_5326.jpg

A konferencia és a bajtársi találkozó egyik legfontosabb programpontja volt a korábban említett emlékmű megkoszorúzása, ahol minden, egykor Kalocsán működő alakulat emléktáblája megtalálható. A ceremónián az MH 5. Bocskai István Lövészdandár díszelgői és a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar közreműködésével emlékeztek meg a katonaváros múltjáról.


Fotók: Snoj Péter

Forrás: https://honvedelem.hu/cikk/112266_a_mult_tapasztalatait_tovabb_kell_vinni





Ezen hír származási helye: MATASZ - Magyar Tartalékosok Szövetsége
( http://matasz.com/news.php?extend.813 )