Bakó István

Bakó István

1941-ben születtem a Nyíregyháza melletti Borbánya faluban. Az általános iskolát is itt végeztem. 1955-ben felvettek a „II. Rákóczi Ferenc” Katonai Középiskolára, melyet sajnos 1958-ban felszámoltak. A gimnázium negyedik évét és az érettségit Budán, az „Arany János” Oktató és Nevelő Intézet gimnáziumában végeztem, 1959-ben. Közben az MHSZ keretein belül ejtőernyős- és motoros repülőgépvezetői kiképzést folytattam.

1959-62 között a Szovjetunióban a Repülő Tiszti Iskolán tanultam. 1962-ben avattak hadnaggyá.

Ezután különböző repülőgép-vezetői beosztásokban szolgáltam Szolnokon, Taszáron – szuperszonikus elfogó vadászrepülőgépen – ismét Szolnokon, majd Budapesten. Különböző beosztásokat töltöttem be a pályám során: századparancsnok, ezredparancsnok helyettes, MH Repülőfőnök, MH Repülő- és Légvédelmi Főcsoportfőnök. 1996-ben kerültem nyugállományba, vezérőrnagyi rendfokozatban.

A Magyar Tartalékosok Szövetségéhez 2002-ben csatlakoztam. A szövetségben voltam elnökhelyettes, elnökségi tag, jelenleg pedig a szövetség által alapított – Béri Balog Ádám Alapítvány a Tartalékos Katonákért – kuratóriumának elnöke vagyok.