Január 20-án szombaton nyolcadik alkalommal rendezték meg az országos rendezvénysorozat keretében a „Békés menetszázad Doni Emlékmenetét”. Békés vármegyében. Ezzel emlékeztek meg az 1943 elején a Don-kanyarnál történt tragikus eseményről, a 2. Magyar Hadsereg tragédiájáról.
Békés
MATASZ Békés Vármegyei Szervezetének DON-81 Emléktúrája
A Békés menetszázad MATASZ DON-81 országos rendezvénysorozat keretében, immár VIII. alkalommal megszervezett emléktúrájának végrehajtása Békés Vármegyében 2024. 01. 20-án.
Területi „Haditorna” verseny Orosháza-Szentetornyán
A honvédelmi nevelés szerves részét képezik a „haditornák”, amelyen a katonaélettel kapcsolatos feladatokat oldanak meg a tanulók. A Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés Vármegyei szervezete 2002-től rendezi meg ezt a versenyt formát, amely most már országos versennyé nőtte ki magát, a középiskolásoknál a Honvédelmi Minisztérium irányításával.
MATASZ-BSZC lövészverseny-fokozódik az izgalom!
A tervek szerint rendezték meg a Békéscsabai Szakképzési Centrum és a Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés Vármegyei Szervezete által életre hívott MATASZ-BSZC lövészverseny harmadik fordulóját, aminek most a BSZC Nemes Tihamér Technikuma volt a vendéglátó házigazdája.
MATASZ DON-80 „Békés menetszázad” emlékező menete
A magyar történelem legtragikusabb eseményei közé tartozik az a háborús esemény, ami 80 évvel ezelőtt, 1943 januárjában az akkori Szovjetunióban, a Don-kanyarban történt a második magyar hadsereggel. A magyar történelem legsúlyosabb vereségét szenvedte el ez a hadsereg 120 ezer katona elvesztésével.
Don-80 emlékmenet Békés vármegyében, beszámoló 1.
2023. január 21-én Békés vármegyében végrehajtásra került a Békés menetszázad emlékező menete, csatlakozva az országos MATASZ Don-80 rendezvénysorozathoz.
Megyei lapokban megjelent cikkek:
Felhívás Don-80 emlékmeneten való részvételre Békés vármegyében 2023.01.21.
A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb eseményei közé tartoznak. Alig pár nap alatt a 2. magyar hadsereg Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alatt a Voronyezs körül vívott harcok során súlyos, mondhatni megsemmisítő veszteséget szenvedett el az igen csak komoly olykor -30, -40 fokos orosz télben, megfelelő felszerelés és fegyverzet …
Szórakozás és kiképzés egyben
A MATASZ Békés Megyei Szervezete nagy jelentőséget tulajdonít a fiatalok honvédelmi nevelésének és a honvédelem ügyének népszerűsítésének.
Ismét lőttek a középiskolások
Ahogyan a tervekben is szerepelt, megrendezték a Békéscsabai Szakképzési Centrum és a Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés Megyei Szervezete által életre hívott BSZC-MATASZ lövészverseny második fordulóját, aminek most a BSZC Trefort Ágoston Technikuma volt a házigazdája. A verseny megnyitóján jelen volt Nagy Zoltán nyá. ezredes a MATASZ Békés megyei elnöke, Gulyás László nyá. alezredes alelnök, Komáromi Zoltán szakmai igazgató-helyettes.
Légpuska lövészet Orosházán
Békés megyében is egyre több középfokú tanintézet felismerte a kadét képzésben rejlő lehetőségeket és jelzik csatlakozási szándékukat. Ezen iskolák egyike az Orosházi Székács József evangélikus középiskola.
Lövészverseny a „Szegyában”
Tavaly egy régi terv valósult meg akkor, amikor a Békéscsabai Szakképzési Centrum diákjainak lövészversenyt rendeztek a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikum fedett kis lőterén, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés megyei szervezetének támogatásával. Már akkor megfogalmazódott mind a támogató vezetők, mind a szervezők és a résztvevők részéről, hogy jó lenne ezt a kezdeményezést kiterjeszteni.
2023. január 21. – MATASZ DON-80 Békés menetszázad VII. emléktúra
2023. január 21. idő feladat helyszín biztosítás logisztika 07.15-07.30 Beérkezés, gyülekező Mezőhegyes 07.30-07.45 Regisztráció Polgármesteri Hivatal regisztrálók 08.00-08.05 Megnyitó Polgármesteri Hivatal hangosítás önkormányzat 08.05-08.10 Sorakozó, menet a Szent György térre Polgármesteri Hivatal 08.15-08.45 Köszöntés, a DON-80 menet és megemlékezés megnyitása, miniszteri levél (díszparancs) felolvasása, menetzászló átadása, koszorúzás Szent György tér …
Lengyel csapat nyerte a Sárgarigók vonulását Békéscsabán
Fotó: Für Henrik
A békéscsabai Szent István téren tartott zárórendezvénnyel és az eredményhirdetéssel vasárnap délelőtt befejeződött a tartalékosok számára szervezett Sárgarigók vonulása 2022 elnevezésű országos és nemzetközi járőrverseny.
XXI. Honvédelmi Haditorna megyei döntő
A MATASZ Békés Megyei Szervezet Elnöksége együttműködve a 14. Hadkiegészítő és Toborzó Irodával 2022. szeptember 30-án immár XXI. alkalommal rendezte meg a megye általános és középiskolásai számára a honvédelmi haditorna megyei döntőjét a Békéscsabai rapülőtéren. A verseny a Honvédelmi Minisztérium által kiírt Országos Haditorna versenyszabályai szerint került végrehajtásra.
Honvédelmi haditorna járási verseny Orosházán
A Magyar Tartalékosok Szövetsége Békés megyei szervezetének éves programjában két haditorna verseny is szerepel 2022. évben. Szeptember végén megyei versenyt rendeznek Békéscsabán, míg május 28-án Orosházán tartottak járási haditornát. Az elmúlt két évben sajnos a járványhelyzet nem tette lehetővé a járási verseny megszervezését és végrehajtását. Orosháza-Szentetornyán a Közösségi Házban hat …
„Toborzó Emlékfutás 2022” Békés megyében
A Magyar Honvédség Parancsnoksága, az Adrianus Alapítvány a Falvak Kultúrájáért, és a Katonaolimpikonok Baráti Kör közös szervezésében kerül megrendezésre a „Toborzó Emlékfutás 2022” program. A 24 fő hivatásos, szerződéses, önkéntes tartalékos katonákból álló váltó és a szervezők ezzel a nagyszabású rendezvénnyel tisztelegnek a Magyar Sport Napja (május 6.), illetve a …
XXII. (V.) Doni emléktúra Végrehajtása 2022. 01. 22-én Békés megyében
2022. 01. 22-én 07ó 40p-07ó 55 p-ig gyülekező Gádoroson a polgármesteri hivatalnál. 8 órakor indul az emléktúra. A Fő utcán lévő I. és II. világháborús emlékműnél tartunk megemlékezést. Koszorúzás után elindulunk az alföldi kéktúra útvonalán Árpádhalomig.A kastélyban lesz az első pihenő pontunk 9 km. Első résztáv vége. 10 ó 15p …
Ejtőernyős célba ugró és célra szálló verseny
Békéscsabán nagy hagyományokkal rendelkezik az ejtőernyős sport. Nem csak a levegő helyi szerelmesei ereszkedtek és ereszkednek le a légtérben, hanem számos magyar és más országbeli ejtőernyős sportolónak sportembernek vannak szép emlékei, élményei a békéscsabai repülőtérről. A kötelező sorkatonai szolgálat időszakában számtalan fiatal sorköteles ismerkedett meg az ejtőernyőzés elméleti és gyakorlati …
2021. július 10. orosházi szakasz – XXI. Doni Hősök Emléktúra
A MATASZ Békés megyei, orosházi szervezete ebben az évben is megrendezi hagyományos Doni Emléktúráját, emlékezve a Don-kanyarban helytállt és hősi halált szenvedett magyar katonákra. Ideje: 2021. július 10. szombat Útirány: Kardoskút-Pusztaközpont-Orosháza-Rákóczitelep-Szentetornya összesen 34 km. Indulás: Kardoskút Művelődési Ház- Kardoskút, II. világháborús emlékmű- Kardoskút, I. világháborús emlékmű – 2,8 km. Pusztaközpont, …
Tudósítás a német adományról
Békés megyei Hírlapban megjelent tudósítás a 2021. 03. 19-én érkezett német adományról.
Német adomány Orosházára
A Német Tartalékos Szövetséggel korábban megkötött Együttműködési megállapodásunk alapján az Oberfalz megyei tartalékosok, Orosháza város Szociális otthonának, valamint a városi kórház működőképességének elősegítése érdekében, egy kamionnyi szállítmányt küldtek. A szállítmány ágyakat, étkezőlapos szekrényeket, kerekes székeket, kerekes járókereteket, matracokat, rengeteg ágyneműt és ruházatot foglalt magába. Ma délelőtt azaz 2020. 11. …