MATASZ Somogy vármegyei szervezet és a Hadik Huszárok Katonai Hagyományőrzők Egyesületének közös szervezésében a „DON-81” rendezvénysorozathoz kapcsolódva 2024.01.20-án emléktúrát szervez:
Országos
Stafétaváltás a székesfehérvári dandárnál
Szöveg: Gyimóthy Levente | Fotó: Szencsenkó Iván őrvezető | 2023. december 2. 15:33
Koronczai Tibor ezredes december 1-jén, Székesfehérváron ünnepélyes keretek között átadta az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár parancsnoki beosztását Kása István ezredesnek.
„A NATO megbízható hadereje vagyunk!”
Legkésőbb 2030-ra megfelelő elrettentő erővel kell rendelkeznie a Magyar Honvédségnek
Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Kertész László, Rácz Tünde, hirado.hu, Horváth Sztaniszláv, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Facebook-oldala | 2023. december 1. 10:04
A haderőfejlesztés eredményéről és céljairól, a védelmi iparról, a tartalékos és hivatásos katonai szolgálatról, valamint a közelmúltban lezajlott Adaptive Hussars 2023 többnemzeti országos hadgyakorlatról beszélt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az M1 „48 perc” című műsorában, november 30-án.
ÖTB harmadik állomása, Hevesben
Önvédelmi Területi Bajnokság harmadik állomása, Heves város sport és rendezvénycsarnokában:
MATASZ DON-81 országos rendezvénysorozat áttekintése
A MATASZ országos elnökség november 27-i ülésén áttekintette a „MATASZ DON-81” miniszteri fővédnökségű országos rendezvénysorozat előkészítettségének helyzetét, valamint meghatározta az AJÁNLÁSOK figyelembevételével a még hátralévő feladatok elvégzését.
MATASZ Csongrád-Csanád Vármegye DON-81 Emlékmenet tervezet
A DON-81 Emlékmenet a MATASZ országos rendezvénysorozatának utolsó rendezvénye. Az emlékmenet időpontja: 2023. február 29. csütörtök
Az emlékmenet fővédnöke: Szalay-Bobrovinczky Kristóf Honvédelmi Miniszter
Az Emlékmenet védnöke: Széles Ernő ny. dandártábornok a MATASZ elnöke, Mihálffy Béla Szeged és a Homokhátság egyéni országgyűlési képviselője
Önvédelmi Területi Bajnokság második állomása, Budapest
Képek az Önvédelmi Területi Bajnokság második állomásáról, Budapestről a BKSZC Weiss Manfréd Szakképző Iskola és Kollégium Tornaterméből.
MATASZ Békés Vármegyei Szervezetének DON-81 Emléktúrája
A Békés menetszázad MATASZ DON-81 országos rendezvénysorozat keretében, immár VIII. alkalommal megszervezett emléktúrájának végrehajtása Békés Vármegyében 2024. 01. 20-án.
„Ha eltemetjük az utolsó hősi halottat is”
Szöveg: honvedelem.hu / MTI, Bányász Eszter | Fotó: Kertész László és Kormány Gábor | 2023. november 22. 20:06
„A háborúnak akkor lesz vége, ha eltemetjük az utolsó hősi halottat is és ha a temető békéje végül mindenki számára elhozhatja a lezárást. Akkor lesz vége, ha mindenkiről számot tudunk adni és mindenki hazatérhet, legalább a nemzet emlékezetében neki fenntartott méltó helyre” – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az első és második világháború száztizennyolc hősi halottjának újratemetésén, Budapesten, a Fiumei úti sírkertben, november 22-én.
A Bátrak Ligája útravaló az élethez és segítség a haza védelméhez
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Komka Péter (MTI) | 2023. november 22. 19:54
A Bátrak Ligája versenysorozat pályaorientációs rendezvényként egyszerre ad hasznos útravalót a fiataloknak küzdeni tudásuk, akaraterejük fejlesztésével és segíti a haza védelmének ügyét – jelentette ki Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke november 22-én, szerdán Füzesabonyban.
Egyértelmű szabály kell: a magyar katona nem egyenruhás munkavállaló
Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: Kormány Gábor archív felvétele | 2023. november 22. 8:36
Háborús időkben egyértelmű szabályokra van szükség Magyarország biztonságához. A magyar katona nem egyenruhás munkavállaló, a hazájukat védő katonák jogállása különleges, markánsan különbözik a többi jogviszonytól – ezt tisztázza a november 21-én benyújtott Alaptörvény-módosítás.
Csád biztonsága Magyarország és Európa érdeke is
Csád biztonsága a Száhel-régió egészét tekintve kiemelt jelentőségű, de Magyarország és egész Európa érdeke is – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a csádi magyar katonai misszió kapcsán.
ÖNVÉDELMI TERÜLETI BAJNOKSÁG ELSŐ ÁLLOMÁSA, FELCSÚT
Videó az Önvédelmi Területi Bajnokság első állomáshelyéről, Felcsútról.
Felesküdtek a haza szolgálatára
Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Szováthy Kinga | 2023. november 17. 8:49
Eskütételhez sorakozott fel Békéscsabán, november 16-án az Egységes Alapkiképzési Program tizenkettedik, októberben bevonult állománya. A nyolcvankilenc tartalékost Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára és Takács Attila vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese köszöntötte.
Pénz nélkül nem lehet hadsereget építeni
A katonai pénzügy napját ünnepelték
Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Szabó Lajos zászlós | 2023. november 17. 8:38
Pénz nélkül nem lehet hadsereget építeni – hangsúlyozta Kurtán Krisztina, a Honvédelmi Minisztérium gazdálkodási ügyekért felelős helyettes államtitkára a katonai pénzügy napja alkalmából tartott ünnepi állománygyűlésen, november 16-án, csütörtökön, Budapesten.
737 ezer forintos illetménnyel várja a fiatalokat a megújuló tüzérség
Folytatódik az Embert a vasra! kampány
Szöveg: Snoj Péter | Fotó: Szakál Szebáld, Horváth Sztaniszláv, Kormány Gábor | 2023. november 16. 22:46
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
A megújuló tüzérséghez keresünk fiatalokat
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Kormány Gábor, Horváth Sztaniszláv | 2023. november 16. 19:46
A megújuló tüzérséghez keresünk fiatalokat az Embert a vasra! kampány következő állomásán – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az új magyar tüzérség alappilléreként hadrendbe állított PzH 2000-es, 155 milliméteres önjáró lövegek csütörtöki éleslövészetén.
Korszakváltás zajlik a magyar hadseregben
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI, Kormány Gábor | 2023. november 16. 14:18
Korszakváltás zajlik a magyar hadseregben – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter november 16-án, csütörtökön, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága előtti éves meghallgatásán.
Magyar hozzájárulás a terrorizmus elleni fellépéshez
Benyújtotta határozati javaslatát az Iszlám Állam elleni katonai szerepvállalás módosításáról a kormány
Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: archív | 2023. november 15. 18:21
A kormány nevében a honvédelmi miniszter benyújtotta az iraki katonai szerepvállalásról szóló módosító javaslatát. Szalay-Bobrovniczky Kristóf előterjesztése alapján legfeljebb 20 – váltási időszakban 40 – katona teljesítene szolgálatot az Iszlám Állam elleni nemzetközi hadműveletekben. A megbízatás a katonáknak 2025. december 31-ig szól.
MATASZ Veszprém Megyei Egyesületének DON-81 program tervezete
A MATASZ Veszprém Megyei Egyesületének elnöksége az alábbi program végrehajtását tervezi.
A MATASZ DON-81 programjait Veszprém vármegyében, a MATASZ Veszprém Megyei Egyesülete, valamint a Veszprémi Szakképzési Centrum Szentgyörgyi Albert Technikum és Kollégium közösen szervezi és rendezi két napban, 2024. 01.12-én és 2024. 01.19-én.
Felkérések
A rendezvény fővédnökének:
Dr. Navracsics Tibor, Területfejlesztési miniszter
MATASZ Fejér Vármegyei Szervezetének MATASZ DON-81 program tervezete
A Fejér vármegyei szervezet egy 2024. január 12-14. között és január 20-án tart emléktúrát, amellyel szeretne méltó keretek között megemlékezni a doni katasztrófa 81. évfordulója alkalmából.