Demeter Ferenc

1954. június 16-án születtem Nyíregyházán. A középiskolai tanulmányaimat követően elvégeztem a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola lokátor üzemeltetői szakát. A tiszti esküt 1976-ban tettem le, majd Sormásra – Nagykanizsa mellé – kerültem első tiszti beosztásba, mint kismagasságú felderítő rádiólokátor állomást üzemeltető mérnök.

1979-ben a századnál parancsnok helyettesi beosztásba neveztek ki. 1983-86 között a Zrínyi Miklós Akadémiát folytattam tanulmányokat, majd a 2. rádiótechnikai zászlóaljhoz Taszárra kerültem parancsnok helyettesi beosztásba.

1991 és 93 között az 1. honi rádiótechnikai század – Juta – parancsnokaként teljesítettem szolgálatot, és innen kerültem beosztásba a Honi Légvédelmi Hadtest Kiképzési Főnökségére, ahol először az általános kiképzésért, majd a gépjármű kiképzésért felelős főtisztként dolgoztam. Beosztásomból eredően évekig voltam a honvédség lő bajnokságainak főszervezője, a párbaj lövészetek levezetője.

Nyugdíjba a Légierő Vezérkartól, a szervezet megszűnése és a tömeges leépítések miatt 2001-ben kerültem. 2007-ben meghívást kaptam a Zrínyi Kommunikációs Kht-hoz, a honvedelem.hu szerkesztőségébe, és itt a 2011-es felmentésemig újságíróként dolgoztam. Újságírói tevékenységet napjainkban is folytatom, rendszeresen írok portrékat elsősorban a Generációnk – című újságba, valamint alkalmi felkérésre több magazinba történelemmel foglalkozó cikkeket.

2003-ban léptem be a MATASZ Veszprémi Szervezetébe, és az eltel időszakban a szervezet vezetőségben több tisztséget is betöltöttem. A nyugdíjas életben szerzett tapasztalataim alapján kezdeményeztem a szervezet egyesületté történő átalakítását, törvényszéken történő bejegyeztetését. Ezt a NEA és az egyéb pályázatokon történő induláshoz tartottam szükségesnek.

2006-ban megválasztottak a Veszprém Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége elnökének és 2008-tól vagyok tagja a Magyarországi Nyugdíjas Egyesületek Országos Szövetsége elnökségének, és az utóbbi években, alelnökként is dolgozom a szövetségben.