MATASZ DON-80 Emléktúra Pest Vármegyei Szervezet programjai

„MATASZ DON-80” Emléktúra Pest Vármegyei Szervezet programterve

A MATASZ Pest Vármegyei Szervezete a „MATASZ DON-80” Emléktúra” keretén belül, a korábbi években kialakított gyakorlatnak megfelelően, a 80 évvel ezelőtti eseményekre emlékezve, az 1943-ban a Doni harcokban résztvevő 2. magyar királyi hadsereg katonái és munkaszolgálatosai emléke előtt tisztelegve, a Magyar Honvédség 1. Területvédelmi Ezreddel együttműködve rendezi meg Pest vármegyében emléktúráit.

Az emléktúrák védnöke: Dr. Vitályos Eszter miniszterhelyettes asszony, Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Az emléktúrákat, a MATASZ Pest Vármegyei Szervezet hagyományőrző, kulturális, sport, és honvédelmi nevelési tevékenysége bővítése érdekében a 2022. év elején már „Nagybaczoni Nagy Vilmos menetszázad” néven – a névhasználathoz Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes egyenesági leszármazottja, Dr. Nagybaczoni Béla hozzájárulásával – teljesítette.

A MATASZ Pest Vármegyei Szervezet célja változatlan, vagyis az, hogy az emléktúrák során érintett települések emlékműveinél, katonasírjainál rendezett megemlékezésekkel ráirányítsa az emberek figyelmét a II. világháborúban harcoló magyar katonák, munkaszolgálatosok, és az egykori honvédelmi miniszter Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes, mint a magyar katonai hivatás, a hazafiság és az önfeláldozás egyik legkiválóbbjának, – „aki ember maradt az embertelenségben”, – emléke ápolásának fontosságára. Különösen fontosnak érezzük ezt most, amikor a szomszédunkban már egy éve ismét véres háború dúl. Emléktúráinkkal tovább kívánjuk szolgálni a honvédség és a társadalom közötti kapcsolat erősítését, a Magyar Tartalékosok Szövetsége tevékenységének a civil lakosság körében történő elismertetését.

A MATASZ Pest Vármegyei Szervezethez érkezett pozitív visszajelzések alapján 2023-ban is egynapos, kiscsoportban végrehajtható emléktúrákat szervezünk, kettő alkalommal, január 22-én a Budakalász-Pomáz-Szentendre, és január 29-én a Pilisvörösvár-Pilisszentiván-Piliscsaba menetvonalon. Az emléktúrákat végrehajtó személyek a települések hősi emlékműveinél, kiemelt katonai síremlékeinél a település választott vezetőivel, vagyis a polgármesterekkel, illetve képviselőikkel közösen helyezik el az emlékezés koszorúit, és gyújtanak mécsest. Az emléktúrák során, az érintett települések polgármestereivel egyeztetve 9 helyen tartunk koszorúzó megemlékezést.

Az emléktúrák záró eseményét Piliscsabán, a temetőben felállított emlékműnél, illetve Nagybaczoni Nagy Vilmos egykori honvédelmi miniszter sírjánál tervezzük megtartani.

A MATASZ DON 80 Emléktúra nem politikai, hanem hagyományőrző, a katonai emlékezet fenntartását szolgáló rendezvény, ezért a megemlékezések során csak a szervezők és a szervezők által felkért személyek tarthatnak rövid, politikai megnyilvánulásoktól mentes emlékező beszédet, és helyezhetik el koszorúikat.

A megemlékezéseken résztvevő civil lakosság a hivatalos koszorúzásokat követően egy-egy szál virággal és mécsesgyújtással róhatják le kegyeletüket a „Doni katasztrófában” résztvevő katonák és munkaszolgálatosok emléke előtt tisztelegve.


A Budakalász – Pomáz – Szentendre – menetvonalon 2023. január 22-én végrehajtásra kerülő emléktúra programterve:

08:30-08:45 óra között gyülekező a budakalászi hősi emlékműnél. (Budakalászi Szent Kereszt Felmagasztalása templom mellett.)
09:00-09:15 óra között koszorúzó megemlékezés,
• rövid ünnepi beszédet mond Dr. Göbl Richárd Budakalász polgármestere,
• koszorúk elhelyezése és mécses gyújtás, (jelenlévők)
• imát mond Varga Zoltán atya, a Budakalászi Szent Kereszt Felmagasztalása plébánián plébánosa.
09:15 óra az emlékmenet résztvevői indulnak a pomázi megemlékezések első helyszínére.

Magyar Tartalékosok Szövetsége
Pest Vármegyei Szervezete
2013. Pomáz, Gárdonyi Géza utca 4.

pest@matasz.com, matasz.pestmegye@gmail.com
tel:+36-20/9551-547

10:15 óra érkezés Pomázra a Hősök Terére.
10:15-10:30 óra között koszorúzó megemlékezés,
• rövid ünnepi beszédet mond Leidinger István Pomáz város polgármestere
• koszorúk elhelyezése és mécses gyújtás,
• Mogda Péter atya római katolikus plébániai kormányzó.
10:35 óra indulás a Pomázi Polgármesteri Hivatalnál lévő emlékfalhoz.
10:45 óra érkezés az emlékfalhoz,
• rövid ünnepi beszédet mond Hardi Péter Pomáz Város alpolgármestere,
• koszorúk elhelyezése és mécses gyújtás,
• imát mond Gánicz László görögkatolikus parókus,
11:05 óra indulás Szentendrére.
13:00 óra érkezés Szentendrére a Kálvária térre, a II. világháborús emlékműhöz, koszorúzás, mécses gyújtás.
• Magyarország Honvédelmi Minisztere levelének ismertetése.
• koszorúk elhelyezése és mécses gyújtás,
13:15 óra indulás a Sztaravodai úti elágazásnál lévő hősi emlékműhöz.
13:30 óra érkezés az emlékműhöz.
13:35 óra koszorúzó megemlékezés
• Magyarország Honvédelmi Minisztere levelének ismertetése.
• koszorúk elhelyezése és mécses gyújtás (Fülöp Zsolt Szentendre Város polgármestere, Szűcs Katalin képviselő asszony és Bíró Sándor ny. r. ezredes MATASZ PVSZ elnök, jelenlévők)
13:50 óra Az első emléktúra zárása. (Bíró Sándor ny. r. ezredes, MATASZ PVSZ elnök)


A Pilisvörösvár – Pilisszentiván – Piliscsaba menetvonalon 2023. január 29-én végrehajtásra kerülő emléktúra programterve:

08:30-08:45 óra között Gyülekező a Pilisvörösvári hősi emlékműnél. (Pilisvörösvár, Hősök tere)
09:00-09:15 óra között koszorúzó megemlékezés,
• rövid ünnepi beszédet mond Dr. Fetter Ádám Pilisvörösvár polgármestere.
• koszorúk elhelyezése és mécses gyújtás.
09:20 óra az emlékmenet résztvevői indulnak a pilisszentiváni megemlékezés helyszínére.
10:10 óra érkezés Pilisszentivánra a II. világháborús emlékműhöz, (Pilisszentiván, Szabadság út 89.)
10:15-10:30 óra között koszorúzó megemlékezés,
• rövid ünnepi beszédet mond Popréné Révay Gyöngyi Pilisszentiván polgármestere.
• koszorúk elhelyezése és mécses gyújtás
10:35 óra indulás a Piliscsabai hősi emlékműhöz.
13:15-13:25 óra érkezés a piliscsabai II. világháborús emlékműhöz. (Piliscsaba köztemető)
13:30 óra koszorúzó megemlékezés,
• rövid ünnepi beszédet mond Farkas András Piliscsaba polgármestere
• koszorúk elhelyezése és mécses gyújtás,
• az emlékezők átvonulnak Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes, volt honvédelmi miniszter síremlékéhez. Emlékező beszédet mond Dr. Vitályos Eszter miniszterhelyettes asszony, Kulturális és Innovációs Minisztérium.
• koszorúk és az emlékezés virágainak elhelyezése, mécsesgyújtás.
13:55 óra Emléktúra zárása. (Bíró Sándor ny. r. ezredes, MATASZ PVSZ elnök)

Pomáz, 2023. január 17.
Tisztelettel!
Bíró Sándor ny. r. ezredes
MATASZ Pest Vármegyei Szervezet
elnök sk.