Tájékoztató a XXI. DONI HŐSÖK EMLÉKTÚRA menetszázadairól-szakaszairól

A COVID 19 vírushelyzet miatta 484/2020. (XI. 10.) Kormány rendeletben „A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről” meghatározottak maximális betartásával a „századok” kis létszámban (maximum 10 fős „rajokban” a távolságtartási előírások és egyéb szabályozások betartásával) menetelnek, illetve a náluk regisztrált végrehajtók a század pk. utasításai szerint lakhelyükről egyénileg indulva és oda visszaérkezve, mint egyéni sport tevékenységet teljesítik a túrát. Az egy háztartásban élők és az egy munkahelyen egy légtérben dolgozók együtt is teljesíthetik a menetet, de létszámuk nem haladhatja meg a tíz főt! Az egyéni jelentkezők a századnál regisztrálnak a következő adatok megadásával:

Jelentkező neve, rendfokozata (ha van)
elérhetősége
születési dátuma (csak az évet kell megadni)
lakcíme
tervezett táv (km.)
útvonal ( induló, érintett)

A teljesítést követően a regisztráláskor elküldött levelet kiegészítik a ténylegesen megtett táv és érintett települések megadásával és csatolnak három maximum öt mobiltelefonnal készített fényképet, amelyeket a túrán készítettek magukról. A fényképeket úgy kell elkészíteni, hogy azon utcatábla, esetleg házszám tábla, illetve emlékmű is látható legyen.
Fel kell hívni az egyéni indulók figyelmét arra, hogy nem nyilatkozhatnak a sajtónak és a közösségi internetes oldalakon csak a túrán készült fényképeket közölhetik magukról. Sem közéleti, sem politikai vitának a XXI. Doni Hősök Emléktúrán helye nincs. Politikai jellegű kérdésfelvetésekre nem szabad válaszolni. Kis létszámban vonulók esetén a század vezetője jogosult nyilatkozni. Résztvevő kizárólag a század vezető jelenlétében nyilatkozhat. A nyilatkozatban nem lehet politikai jellegű téma. Fontos, hogy a tájékoztató végén lévő 1,2,3,4, számú adatok megjelenjenek az adott interjúban!
A túrát civil túraöltözetben lehet végrehajtani. Aktív és tartalékos katonák elöljárói engedéllyel viselhetik az évszaknak megfelelő egyenruhát. MATASZ tagnak a megyei vagy tagozati elnök engedélyezheti a hivatalos formaruha viselését vagy hagyományőrző ruházatot, felszerelést.
A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, kizárólag sportolásra alkalmas egészségi állapotban.
A század vezetője készítsen jelenléti ívet , amit a túra után a jelentéséhez csatol.

A század megnevezés a COVID 19 intézkedések miatt nem egy helyen megjelenő résztvevőkből álló alakzatot jelent! A mostani rendhagyó Doni Hősök Emléktúrán a század szó csak egy elnevezés .

2021. január 12 – 2021. február 14-e között az alábbi menetszázadok teljesítik a XXI. Doni Hősök Emléktúrát.A menetszázadok időpontjai az egyéni végrehajtások miatt tájékoztató jellegűek. Az egyéni végrehajtásokat a század vezetőjével történt egyeztetés alapján január 12-e és február 14-e között lehet teljesíteni. Az egyéni végrehajtók lakhelyüktől eltérő megyénél is regisztrálhatnak!

2020. január 11-én a Vas menetszakasz 24 kilométeres távján gyalogolt Köszeg-Írottkő-Kőszeg útvonalon.
  1. Csatti menetszázad (Komárom-Esztergom, Veszprém, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér megye)
    Vezető: Jásdi Balázs balazsjasdi@gmail.com 06 30 492 2421
    Helyettese: Kovács Viktor vektorkovacs@gmail.com
    Helyszínek: Héreg térsége január 22-23.
    Füzér térsége január 22-23.
    Zalahaláp-Sáska január 16.
    Csákvár-Csókakő-Mór január 16.
  2. Lenkey menetszázad (Heves megye, Pest megye)
    Vezető : Munkácsi Sándor tart. ezredes sandor.munkacsi@gmail.com 06 70 6196121
    Eger-Egerbakta-Egerszalók,
    Budakalász-Pomáz-Szentendre Bag-Aszód-Kartal-Verseg
    Egy fő Németországban egyénileg teljesíti
  3. Fejér menetszázad (Fejér megye, Veszprém megye)
    Vezető: Nagy Lajos ny. alezredes bigluie@freemail.hu 06 30 408 9310
    Január 12-26-a között négy időpontban és útvonalon Székesfehérvár-Pákozd-Zámoly-Sárkeresztes-Várpalota térségében.
  4. Csákvár menetszázad (Fejér megye)
    6.TVE. 17. TVZ. és MATASZ HŐ Tagozat
    Vezető: Muladi Norbert ömt. szds. 06 30 586 5941
    Helyettese: Boros Gábor ömt. zls. 06 20 342 2019
    Január 16. Csákberény-Csókakő-Mór
  5. Muzsay menetszázad (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
    Vezető: Dankó László honvedsuli.info@gmail.com 0670 344 6204
    Január 21-24 Győrtelek-Máriapócs.
    Február 11-14. Nyírszőlős-Tiszavasvári
  6. Hajdú menetszázad (Hajdú-Bihar megye)
    Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium.
    Vezető: Fekete András százados katonasulidebrecen@gmail.com 06 20 211 6581
    Helyettese: Halmai Péterpeter.halmai@cinemacity.hu 06 30 488 1578
    Január 16. vagy 30-a Debrecen- Debrecen-Józsa.
  7. Csepel menetszázad (Pest megye-Csepel-sziget)
    v. Mikecz Kálmán Huszár Bandérium
    Vezető: Kiss László huszarkiss64@gmail.com 06 20 341 4521
    Helyettese: Kékesi György alezredes azur9876@gmail.com 06 30 559 7726
    Január 29-30.
    Tököl térsége.
  8. Szent László menetszázad (Budapest Főváros)
    Vezető: Dániel Zoltán MATASZ Főváros elnök mataszbp10@gmail.com
    Szervező: Sümegi Ferenc ny.r. őrnagy ferenc.sumegi@gmail.com 06 30 359 1819
    Január 15 – február 14-e között egyéni végrehajtás, illetve kis csoportos-egyéni szervezés alatt.

9.44-es Rosseb Bakák menetszázad (Somogy megye)
Vezető: Orosz Miklós t. főtörzsőrmesterjárási elnök ormiki73@gmail.com 06 30 970 2973
Február 6. Fonyód-Balatonszentgyörgy
Február 7. Bodrog-Kaposvár

  1. Nógrád Kelet menetszázad (Nógrád megye)
    Vezető: Oravecz Zoltán voraveczzoltan@gmail.com 06 70 678 50 12
    Február 6-a Karancsberény, Ipolytarnóc térsége (szervezés alatt)
  2. Nógrád Nyugat menetszázad (Nógrád megye)
    Vezető: Dukony Zsolt ömt. törm. 16osbaka.dukony@gmail.com 06 70 324 1479
    Január 31.
    Rétság térsége.
  3. Budai Honvéd menetszázad (Pest megye)
    Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület
    Vezető: Pénzes Kálmán penzeskalman@gmail.com 06 30 964 4925
    Helyettese: Berlinger Gábor budaihonvedek@gmail.com 06 30 971 5077
    Január 16.
    Budakeszi-Nagykovácsi.
  4. MATASZ VME „Egyéni Sport” menete (Veszprém megye) Vezető: Simon Jójárt Sándor ny. ezredes elnök veszprem.matasz@gmail.com Január 15-16. Veszprém-Balatonfűzfő, Balatonkenese-Hajmáskér
  5. 68. TVZ. Horgos Dezső menetszázad (Jász-Nagykun-Szolnok megye) Vezető: Sárkány Zsolt őrnagy sarkany.zsolt@mil.hu 06 70 771 6264 Január 23.
  6. Barankay menetszázad (Csongrád-Csanád megye, Bács-Kiskun megye)
    Vezető: Kiss Balázs százados (46. Heim Géza Területvédelmi Zászlóalj)
    kissbalazs@hm.gov.hu 06 30 64 55031
    Szeged-Tompa térsége.
    COVID 19 miatt 2021 április végére elhalasztva.
  7. Békés menetszázad (Békés megye)
    Vezető: Antal László antal.laszlo@oroshaza.hu 06 20 962 72 65
    Orosháza térsége.
    COVID 19 miatt 2021 április végére elhalasztva.
  8. HOHE menetszázad – HOHE Győri Területi Szervezete és a Centenáriumi Hagyományőrző Egyesület közös menetszázada, vezető: Ugray Csaba koronaőr őrmester. Tervezett létszám: 20 fő (2 raj) 2021. január 23. Székesfehérvár – Pákozd – Mészeg-hegy KEMPP – Velencei hegység erdei útjai – Pákozd
  9. Szigetközi menetszázad – HOHE Mosonmagyaróvári Területi Szervezete, vezető: Sastin Károly Tervezett létszám: 4 fő (1/2 raj) 2021. január 23. Kimle – Hédervár – Darnózseli – Kimle
2019. február 3. Jász menetszázad

Minden menetszázadnál lehet egyénileg regisztrálni. A századok február 14-ét követően összesítik eredményeiket és elküldik a főszervezőnek. A rendhagyó helyzetre való tekintettel a megtett kilométereket össze kell adni és az összes érintett település számát össze kell adni. A halasztást kért menetszázadok értelem szerűen a végrehajtást követően küldik el eredményeiket. Azokat utólag fogjuk csatolni az MH parancsnokának átadott jelentéshez.
A századok hétfőnként elküldik eredményeiket a főszervezőnek, aki a MH TTP sajtó tisztjének továbbítja azokat.

További fontos információk:

  1. A rendezvény neve: XXI. DONI HŐSÖK EMLÉKTÚRA (a névtől eltérni nem lehet)
    Ennek az elnevezésnek a sajtó megjelenésekben menetszázad neve után meg kell jelenni! Illetve el kell hangozzon.
  2. A szervezést koordinálja: Magyar Tartalékosok Szövetsége
    Hagyományőrző Tagozat

    Jásdi Balázs fő szervező balazsjasdi@gmail.com 06 30 4922421
    Helyettese: Kovács Viktor vektorkovacs@gmail.com 06 30 395 8680
  3. A Túra fővédnöke: Dr. Benkő Tibor, Magyarország honvédelmi minisztere
  4. Ünnepélyes útbaindító díszparancsot Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka adja ki.
  5. Védnökök: Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere
    D. Kovács Antal Róbert, Budapest Főváros X. kerület polgármestere
    Széles Ernő ny. dandártábornok, MATASZ elnöke
  6. Helyi védnökök:
    A Csepel menetszázad védnöke: Németh Szilárd, Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára (miniszterhelyettes)
    A Muzsay Menetszázad Fővédnöke: Dr. Seszták Miklós kormánybiztos
    Védnöke: Seszták Oszkár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke
    Társvédnök: Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, Dr. Bene János PhD történész, Kovács Sándor országgyűlési képviselő, Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő
    A Nógrád Kelet menetszázad védnöke: Skuczi Nándor, Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke

Fontos:
Javaslom, hogy a közösségi oldalakon közzé tett Doni Túrával kapcsolatos bejegyzésekhez használják a ‘#donitura’ cimkét

Legutóbbi cikk a HONVEDELM.HU-n: https://honvedelem.hu/hirek/xxi-doni-hosok-emlektura-egyedul-de-egyutt.html
MATASZ honlapon:
https://matasz.com/hun/xxi-doni-hosok-emlektura-egyedul-de-egyutt/

Valamint az elmúlt húsz évről beszélgettünk: https://www.youtube.com/watch?v=Vfl_pvjixUA
MATASZ honlapon:
https://matasz.com/hun/a-doni-hosok-emlektura-ket-evtizede/

Itt a 2003.-évi III. túrán készült riportfilm: https://www.youtube.com/watch?v=XVjgbuV8Syk&t=851s

Budapest, 2021. január 5-én.
Jásdi Balázs ha. főszervező