Tartalékos női katonák a művészetért

A MATASZ Veszprém Megyei Egyesülete női tagozatának a kiállítása adta a 2020-as évindító művészeti programot a Veszprém Városi Művelődési Központban.

Az Agóra társalgójában „Szívvel-kézzel” – címmel január 3-án nyílt meg a tartalékos katona hölgyek kreatív munkáiból összeállított válogatott kiállítás. A kiállítás anyagát a szervezők négy különböző kategóriából állították össze. A fő vonalat a környezet tudatos szemléletet figyelembe véve a papír újrahasznosítása képviselte, de kiállítás másik fontos irányvonalát képezte a selyemfestészet, valamint az „állomfogók”, a makramé művészete.

 A kiállítást Simon-Jójárt Sándor nyá. ezredes, a MATASZ Veszprém Megyei Egyesületének elnöke nyitotta meg.  Ünnepi köszöntőjében elmondta, nagyon büszke arra, hogy a veszprémi tartalékos szervezet megmutathatja sokszínűségét. Ez a kiállítás bizonyíték arra, hogy a tartalékos katonák a szaktudásuk mellett a környezetüknek megtudják mutatni azt is, hogy a kézművességben is tudnak maradandót alkotni. A kiállított alkotásokban megjelennek a katonai élettől eltérő életérzések, a körülöttük lévő világ értékei, és szépségei.

Évekkel ezelőtt alakult meg a női tagozat, ahol kezdettől az volt a cél, hogy megtanítsák egymásnak a magukban felhalmozott értékeket. Első időszakban a papírfonás volt az, amit megosztottak egymással. A papírfonás értéke abban van, hogy a tagjaink bebizonyították, a már kidobott, szemétnek szánt újságpapír újra életre kelthető és az újrahasznosítással kaphat még egy lehetőséget a megmaradásra. Ezzel megvédhetjük az élő fákat a kivágástól, de jöttek az egyre színesebb ötletek és ma már egy nagyon széles síkon adnak értelmes elfoglaltságot egymásnak. Ezen a kiállításon ezt a sokszínűséget szeretnének bemutatni a környezetüknek és az utódoknak.

Máthé Éva, a Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület elnöke azt emelte ki, hogy a közösségekben készített alkotások sokszorosan hasznosak. Segítenek másokban is elővarázsolni azt a „belső táltost”, ami szinte mindenkiben megtalálható, de sokszor csak valami külső késztetésre jelenik meg. Ennek az erőnek a feltárásához adnak segítséget az alkotó közösségek és ezért értékes ez a kiállítás is.

Napjaink világában nagyon fontos és nélkülözhetetlen az a önkéntes munka, ami megmutatja másoknak a körülöttünk lévő világ szépségeit és értékeit, ezzel ösztönöz ennek a hagyománynak a folytatására- hangsúlyozta az elnök.

A MATASZ VME kiállítói: Albert Hedvig – papírfonás; Demeter Ferencné – quilling, a papírcsíkok művészete; Kapturné Bíró Anna Mária – „állomfogók” a makramé művészetében; Török Lajosné – selyemfestészet művészete.