Tóth Lajos László

Tóth Lajos László ny. törzszászlós

1955-ben született Homoknégyen. Középiskolai tanulmányait Budapesten a József Attila Gépészeti Szakközépiskolában végezete. A Testnevelési Főiskolán atléta szakedzői végzettséget szerzett.

A Csepel SC-ben kezdett el sportolni, majd bevonulását követően 1976-tól 1994-ig a Budapesti Honvéd élsportolója volt. Különböző atlétikai számokban 12 szeres felnőtt magyar bajnok és Európa Bajnoki 6. helyezett volt. A magyar válogatottnak 48 alkalommal volt tagja. A Budapesti Honvédtól vonult szolgálati nyugdíjba. Ezt követően sportmenedzseléssel és sportújságírással foglalkozott, a nemzetközi sportújságíró szövetségnek, mint szakíró, a mai napig tagja.

Több mint tíz éven keresztül – 2016. március 31-ig – vezette a szentendrei laktanya kiképzési és sportobjektumát.
Jelenleg a TOGASPM-ker ZRT. tulajdonosa, mely cég vegyes termékű kereskedéssel foglalkozik.

A MATASZ-nak, szinte a 2001-es megalakulása óta tagja , és azóta is vezeti a szentendrei alapszervezetet (csoportot). Több éven keresztül volt a MATASZ delegált képviselője az AISOR konferenciákon. 2011-es első megválasztása óta betölti a MATASZ Pest Megyei Szervezetének alelnöki funkcióját.