Gyászjelentés

„Szomorú kötelességünknek teszünk eleget levelünkkel, amelyben értesítjük Dr. Sallai Imre ny. ezredes elhunytáról.”

Tovább olvasom

Az ifjúság hazafias és általános honvédelmi, rendvédelmi nevelése, előképzése rendezvény 2022. 08. 26-án

Tisztelt Igazgató Asszony/Igazgató Úr!

A Béri Balog Ádám Alapítvány az Önkéntes Tartalékos Katonákért (MATASZ) és a Rendészeti Kiképzők Szövetsége (RKSZ) nevében szeretettel meghívjuk Önt, a képzésért felelős pedagógusaikat illetve iskolájukban a diákokat tömörítő szervezet vezetőjét, az „Az ifjúság hazafias és általános honvédelmi, rendvédelmi nevelése, előképzése” elnevezésű rendezvényünkre.

A rendezvény 2022. 08. 26-án (péntek) 11.00 órakor kerül megrendezésre a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, 1211 Budapest Tanműhely köz 7. sz. alatti intézményben.

Tovább olvasom

Félév értékelő napot tartott a MATASZ Pest Megyei Szervezet

A MATASZ Pest Megyei Szervezet elnöksége július 23-án kibővített elnökségi megbeszélés keretében – amelyen részt vett Fehér Zsolt főhadnagy, az MH KIKNYP munkatársa is, értékelte a 2022. évi első félévi programjait és áttekintette a lehetőségeit az év hátralévő részére vonatkozóan.
Megállapították, hogy az év első felében, hála tagságuk aktív tagjainak, eredményes munkát végeztek és számos programot sikerült megvalósítaniuk.

Tovább olvasom

A MATASZ PMSZ júliusi lövészeti programja a kánikulai forróságban

2022. július 29, délután 14.00 óra, Szentendre sportlőtér. 34 °C árnyékban. Kánikulai forróság, egyetlen felhő sehol az égen, de ez sem adott „borúra” okot tagságunknak, vagyis arra, hogy távol maradjanak a júliusi lövészeti programról. A fő hangsúly most a gyakorláson, a helyes fegyverkezelés „sulykolásán” a különböző hibák – célzási, sütési stb. – javításán volt.

Tovább olvasom

Ébresztővel indult a honvédelmi tábor

Második alkalommal rendezték meg a sport tematikájú Honvédelmi Tábor Nyíradony-Aradványpusztán.

A július 18-től 22-ig tartó táborra 12-15 év közötti fiatalok jelentkezhettek. A tábort olyan katonás napirendek mentén valósították meg, mint az ébresztő, reggeli közös torna, a jelentések elsajátítása, az alakzatban történő mozgás, menetgyakorlatok.

Tovább olvasom

ELMARAD! – Július 23. Családi Nap az Újfehértói Honvédelmi Sportközpontban

A MATASZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete Családi napja kerül megrendezésre

FIGYELEM! A rendezvény a várható időjárási viszonyok, extrém magas hőmérséklet miatt elmarad, más időpontban, később kerül megtartásra!

Időpontja: 2022. július 23. 09.00-16.00 óráig
Helye: Újfehértói Honvédelmi Sportközpont
Résztvevők: MH 2. TVE a 3 zászlóalj állománya, Vay Ádám LE HTBK , a családtagok
Öltözet: Civil, sportos öltözet
Programok: Újfehértói Honvédelmi Sportközpont foglalkozásai, veterán katonai járművek, modellező repülőgépek, hagyományőrző sátorban kézműves-, és karikás ostor bemutató, sárkányrepülőgépek áthúzása.

Tovább olvasom

Szent László király ünnepe Pákozd

Pákozdon a Katonai Emlékparkban 2022. június 26-án megemlékezés és ünnepi ökumenikus Istentisztet keretében emlékeztek Szent László királyra. Szent László király 1046. június 27-én született Krakkóban. Szent István halálát követően negyven évben dúló hatalmi belviszályt követően 1077 került hatalomra, és hamarosan helyreállította az ország külső és belső biztonságát. Kiváló uralkodói képességgel …

Tovább olvasom

X. Emlékparki Nyár ünnepélyes megnyitó Pákozd

X. Emlékparki Nyár ünnepélyes megnyitó Pákozd A Honvédség és a Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete és a Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft. idén megrendezi a X. Emlékparki Nyár programsorozatát, melynek fővédnöke Dr. Ruszin Szendi-Romulusz altábornagy a Magyar Honvédség parancsnoka. A megnyitó ünnepség 2022. június 24-én volt a Pákozdi Katonai Emlékparkban, …

Tovább olvasom

Honvédelmi Juniális az RTK Dojójában

A Rákosmenti Tradicionális Kyokushin Karate Dojo Sportegyegyület szoros együttműködésben a MATASZ Pest Megyei Szervezetével, a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával június 25-én szombaton már a második alkalommal rendezte meg „Honvédelmi Juniális” elnevezéssel hagyományteremtő programját a Budapest, Péceli út 228. szám alatt található dojójában.

Tovább olvasom

11-es huszárezred emléknapja

Szombathelyen a Császári és Királyi 11. (Székely Határőr) Huszárezred Emléknapján és Huszár Leszármazott Találkozón emlékeztünk az egykoron Szombathelyen települt lovassági alakulatra, és a katonai szervezet alapításának 260. évfordulójára.

Tovább olvasom

Elnöki látogatás a határon

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: Kertész László, Somogyi András főtörzsőrmester és Csernai Tamás törzsőrmester |  2022. június 22. 17:53

Személyesen tájékozódott Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke a Keleti Pajzs 2022 elnevezésű feladatról június 22-én, szerdán Debrecenben, majd Fehérgyarmaton. Az államfőt dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka és Kun Szabó István vezérőrnagy, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Igazgatóság igazgatója is elkísérte a látogatásra.

Tovább olvasom

”Tanévzáró golyózápor” lőverseny Székesfehérváron

Újabb sikeres lőverseny a MATASZ FMSZ és a FEMETA szervezésében, 2022. június 13-án, és 14-én Fehérváron!11 középiskolás csapat és 9 egyéni induló, összesen 53 fő részvételével lezajlott a Tanévvégi golyózápor-2022 légpuskás lőverseny 1. napja! JEGYZŐKÖNYV a „Tanévzáró golyózápor – 2022” légfegyveres lő-verseny végeredményéről.A MATASZ Fejér Megyei Szervezete, és a Fejér …

Tovább olvasom

Megemlékezés Nagy Imre újra temetésének évfordulóján

A Nemzeti Örökség Intézetének szervezésében megemlékezést tartottak 2022. június 16-án a Budapesti Új Köztemető, Nemzeti Gyászpark 298-as parcellánál. A megemlékezésen részt vett: Áder János Magyarország volt köztársasági elnöke, és többek között Dr. Sömjéni László Géza elnök, Szabadságharcosokért Közalapítványtól.

Tovább olvasom

A vihar sem tudta tönkre tenni a pócsmegyeri programot

Új helyszínen, a Szentendrei szigeten, a Pócsmegyeri Rendezvény Központ felkérésére tartotta 2022. május 21-én, az év első „sport-, családi- és toborzó napját a MATASZ Pest Megyei Szervezete. A kora reggeli kezdésnél, amikor a különböző programhelyszínek berendezését és telepítését végezték a megyei szervezet tagjai, aggódva kémlelték az eget, ahol egyre nagyobb viharfelhők gyülekeztek, majd a széllel az eső is megérkezett.

Tovább olvasom

Nemzeti Összetartozás Napja Somogyban

Somogyfajszon, a MATASZ Kaposvári Járási Szervezetének tagjaként Vas Ernő úr, a helyi általános iskola igazgatója, rendhagyó történelem órát szervezett a tanulóknak, amelyre meghívta a Magyar Tüzér Egyesület tagjait. A Nemzeti Összetartozás Napjáról szóló megemlékezésre színvonalas műsorral készültek a diákok. A korabeli katonai felszerelések bemutatását nagy érdeklődés övezte. Szöveg, képek: Horváth …

Tovább olvasom

Játékos vetélkedés katonásdival, és sok vidámsággal

A MATASZ Veszprém Megyei Egyesülete szervezésében június 14-én egész napos Honvédelmi Napot tartottak Szentgálon, a Lőrincze Lajos Általános iskolában tanuló fiataloknak. A Honvédelmi Nap az iskola területén került megrendezésre, ahol nyolc a honvédelemhez is kapcsolható foglalkozási hely került kialakításra. Volt, ahol a katonai szolgálattal kapcsolatos elméleti kérdéseket dolgoztak fel, de …

Tovább olvasom

Ünnepélyes megemlékezés a második világháború európai befejezésének évfordulóján

2022. május 8-án, a Győzelem Napján, a második világháború európai befejezésének 77. évi évfordulóján, az UN SPIA nemzetközi szervezet közreműködésével koszorúzással egybekötött megemlékező ünnepséget tartottak Franciaországban. A rendezvényen tisztelgő látogatást tett és az emlékezés koszorúját elhelyezte Emmanual Macron francia államelnök is. Az UN SPIA-val több éve együttműködik a Magyar Tartalékosok …

Tovább olvasom