Ágyúdörgés Komáromban

Augusztus harmadika a nagy komáromi kitörés napja, mely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik legemlékezetesebb katonai művelete volt. Erre emlékeznek szombaton, méghozzá a múlt és a jelen katonái egyaránt. Az egész napos rendezvénynek a Monostori-erőd ad helyszínt, ahol reggel 10 órától késő estig változatos programokkal várnak minden látogatót, érdeklődőt. A …

Tovább olvasom

Tábor állj, egy-kettő!

Véget ért a második honvédelmi tábor is Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. A dandár idén is megrendezte a már hagyományosnak mondható honvédelmi táborát, melyet – a nagy érdeklődésnek köszönhetően – két turnusra kellett bontani, így július 8-12. között a 12-15 évesek, július 22–26. között pedig a 15-18 éves …

Tovább olvasom

Új közigazgatási államtitkár a honvédelmi tárcánál

Vidoven Árpád, a Miniszterelnöki Kabinetiroda volt közigazgatási államtitkára látja el július 30-ától a Honvédelmi Minisztériumban a közigazgatási államtitkári feladatokat. Kinevezési okmányait az új közigazgatási államtitkár július 30-án, kedden vette át Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. Kádár Pál – a tárca eddigi közigazgatási államtitkára –, Orbán Viktor miniszterelnök döntése alapján, …

Tovább olvasom

Szegeden rohamoztak

Szegedi Bakaroham néven első alkalommal rendeztek terep-akadályfutó bajnokságot július 27-én a csongrádi megyeszékhelyen. A Honvédelmi Sportszövetség által is támogatott verseny lebonyolítását az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megyei központja, valamint a Szegedi Sport és Fürdők Kft. munkatársai vállalták. Több mint kétszázhatvanan tették próbára kitartásukat, felkészültségüket, ügyességüket és szerencséjüket …

Tovább olvasom

Önként vállalták a szolgálatot

Hetvenkét önkéntes területvédelmi tartalékos katona teljesítette négy hét alatt az alapfelkészítés tíz moduljának  követelményeit Baranya megyében. Az 52. Területvédelmi Zászlóalj a vakáció ideje alatt a diákok részére szervezte a júliusi összevonást, de azokat sem utasították el, akik a szabadságuk alatt jelentkeztek kiképzésre. A nyári felkészítés folytatódik: július 29-én, hétfőn több …

Tovább olvasom

Önvédelmi tábor Szentesen

Az állóharc és a földharc alapmozgásait ismerték meg és gyakorolták be, valamint önvédelmi mozdulatokat sajátítottak el a fiatalok az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred önvédelmi táborában. Az edzések mellett katonáskodtak egy kicsit, álcázták magukat, kipróbálhatták az airsoft lövészetet, és PTSZ-en utazva élvezhették a nyári napsütést.

Videó: https://www.youtube.com/ watch?v=2b_PlARo1OQ

Forrás: https://honvedelem.hu/cikk/117151_onvedelmi_tabor_szentesen

Mark Milley az amerikai vezérkarfőnökök egyesített bizottságának leendő vezetője

Az amerikai szenátus csütörtökön megválasztotta a vezérkari főnökök egyesített bizottságának leendő vezetőjét, Mark Milley tábornokot. A 61 éves, négycsillagos tábornokot elsöprő többséggel, 89:1 arányban szavazták meg a szenátorok. A tekintélyes Princeton Egyetemen végzett Mark Milley korábban részt vett a Panamában, Haitin és Boszniában végrehajtott amerikai hadműveletekben, valamint az iraki és …

Tovább olvasom

Szolnokon tartott előadást a honvédelmi miniszter

Benkő Tibor honvédelmi miniszter tartotta július 26-án, Szolnokon az EuroAtlanti Nyári Egyetem záróelőadását. Az Euroatlanti Nyári Egyetem 20 évvel ezelőtt, hazánk NATO-csatlakozásakor indult útjára. A minden évben megtartott képzés elsődleges célja, hogy a résztvevők az előadások, szemináriumok segítségével behatóan ismerkedjenek meg Magyarország és Európa közvetlen környezetének globális biztonságpolitikai folyamataival. Az …

Tovább olvasom

Elkezdődött az első nyári repülőtábor

Július 22-26. között idén első alkalommal rendeznek nyári repülőtábort a Magyar Honvédség, illetve Szolnok városának együttműködésével létrejött Honvédelmi Sportegyesület Szolnok szervezésében. A Honvédelmi Sportszövetség támogatásával megvalósuló repülőtábor célja, hogy a katonai repülőszakma megismertetésén keresztül megszólítsa a repülés iránt érdeklődő fiatalokat, valamint kialakítsa a honvédség iránti kötődést. Cél az is, hogy …

Tovább olvasom

Zászlóaljszintű tartalékos kiképzés

Nagy létszámú kiképzőfoglalkozást folytattak a tatárszentgyörgyi lőtéren. Csaknem százötven területvédelmi tartalékos hajtott végre gépkarabély- és pisztolylövészetet, ismerkedett a tereptannal és tanult csapatjátékot harcászati mozzanatok során. Az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred katonái az éves kiképzésüket töltötték az MH Bakony Harckiképző Központ tatárszentgyörgyi lőterén. Nagy Viktor alezredestől, az MH …

Tovább olvasom

Felhívás a MATASZ tagok helyes öltözet viselésére

FELHÍVÁS A HELYES ÖLTÖZET VISELÉSRE! Tisztelt MATASZ tagok! Az elnökség 10/2014 sz. határozatában rendszeresítésre került a MATASZ formaruha. A határozat és a határozathoz készített útmutató a Magyar Tartalékosok Szövetsége tagjainak formaruha viselésére vonatkozóan a 2/2019 számú Körlevélben a MATASZ megyei és tagozati szervezetei számára megküldésre került a tagság széleskörű tájékoztatása …

Tovább olvasom

„Minden forintot a biztonság erősítésére fordítunk”

Megelőlegezett bizalommal, de határozott elvárásokkal vagyunk az Európai Bizottság új elnöke iránt – jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjújában Né­meth Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes. Most, hogy megválasztották Ursula von der Leyent az Európai Bizottság (EB) élére, milyen öt év elé néz Európa? Von der Leyen asszony …

Tovább olvasom

Régi-új parancsnok a tartalékos ezred élén

Ünnepi állománygyűlésen vette át az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred csapatzászlaját Polyák András ezredes, aki az év elején, a debreceni székhelyű alakulat parancsnokává történt kinevezésekor még a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felsővezetői tanfolyamának a hallgatója volt. Tanulmányai befejeztéig szervezetszerű helyettese, megbízottként Horváth András alezredes látta el az ezredparancsnoki teendőket. …

Tovább olvasom

A migráció biztonsági kockázat, biztonság nélkül Európa és a nemzetek elvesznek

A migráció biztonsági kockázat, és biztonság nélkül Európa és az egyes nemzetek elvesznek – mutatott rá Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes szerdán újságíróknak nyilatkozva Tusnádfürdőn. A parlamenti államtitkár – aki a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor alkalmából érkezett Tusnádfürdőre – kifejtette: biztonság nélkül az európai jólét, …

Tovább olvasom

Harcászati felkészítésen a területvédelmisek

Általános harcászati foglalkozáson vettek részt az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred szervezésében a tartalékos tiszti és altiszti alaptanfolyam önkéntes katonái július 23-án, kedden az MH 25. Klapka György Lövészdandár gyakorlóterén. A tiszt- és altisztképzés alapvető célkitűzése olyan tartalékos katonai vezetők képzése, akik a részletes szakfelkészítést követően képesek tartalékos alegységek …

Tovább olvasom

Véget ért a honvédelmi tábor második turnusa a Bocskai-dandárnál

Idén második alkalommal nyíltak meg az MH 5. Bocskai István Lövészdandár kapui a katonaélet iránt érdeklődő 14-18 éves fiatalok számára. Egy hét ugyan nem hosszú idő, de a szervezők igyekeztek a honvédséget több aspektusból is bemutatni a táborozóknak, méghozzá játékos módon. A honvédelmi tábor második turnusa is telt létszámmal indult …

Tovább olvasom

Nyári jégkorong a székesfehérvári honvédelmi táborban

Nemcsak menedéképítést és álcázást tanulhattak a fiatalok az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred egyhetes túlélőtáborában, de a székesfehérvári jégkorongcsapattal is megküzdhettek egy baráti paintballozás keretein belül. Véget ért az idei utolsó honvédelmi tábor Székesfehérváron. A tábor a túlélési technikák bemutatása mellett fejleszti a fizikai állóképességet és kitartást, valamint …

Tovább olvasom

2019. augusztus 11. Élménylövészet

Élménylövészet a MATASZ Pest megyei tagozatával a XIII. Pilisi Klastrom Fesztiválon. 2019. augusztus 10-11. Pilisszentkereszt, Búcsútér (Dobogókői út)

A nándorfehérvári diadal példát állít egész Európa elé

A nándorfehérvári diadal hőseinek elhivatottsága példaértékű lehet nemcsak a magyarok, hanem egész Európa számára is – mondta Németh Szilárd miniszterhelyettes, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a nándorfehérvári diadal emléknapján, a budai Várban lévő Hunyadi szobornál július 22-én. Az államtitkár az ünnepségen elmondta: a nándorfehérvári diadal a magyar-török háborúk, de talán …

Tovább olvasom