2020. 08. 23-án tartották az 1993-ban állított Honvéd-téri gulágrabok emlékművénél a kegyeletteljes megemlékezést és koszorúzást, a Totalitárius Diktatúrák Áldozatainak Európai Emléknapja alkalmából.
A Magyar Tartalékosok Szövetsége képviseletében a rendezvényen Sándor Lajos Levente tartalékos százados, MATASZ elnökségi tag vett részt.
Angler Balázs konferanszié köszöntötte a megjelent vendégeket, köztük Hartmann Klára gulágtúlélőt, Galgóczy Árpád gulágtúlélőt, Tóth István gulágtúlélőt és feleségét, Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár urat, Veszprémi Évát a gulágemlékmű alkotójának, Veszprémi Imrének özvegyét, Csallóközi Zoltán főtanácsadót a miniszterelnök-helyettesi hivatalból, Makláry Ákost a keresztény értelmiségiek szövetségének elnökét, más közméltóságokat, a hazai közélet meghatározó személyiségeit és minden kedves megemlékezőt.
Nagyné Pintér Jolán a gulágokban elpusztultak emlékének megörökítésére alapítvány elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy „felelősek vagyunk a jövőért, ezért emlékezzünk a múltra … a közös fájdalom összefűzi nemzetünk tagjait!” Beszédében kiemelte, hogy Mi, akik maradtunk, valóra kell váltsuk mindazt, amit a diktatúrák által megnyomorított anyáink, apáink, hozzátartozóink nem remélhettek.
Hartmann Klára gulágtúlélő idén töltötte be kilencvenedik életévét. Tizennégy évesen került Ukrajnába. Közel egy éven át, kínzások közepette hallgatták ki egy kijevi börtönben, ahol a németeknek való kémkedéssel vádolták. Először egy szibériai táborba került egyedüli magyarként, ahol szovjet köztörvényes elítéltek között tartották fogva, majd 1949-ben átszállították Kazahsztánba, ahol már politikai foglyokkal raboskodott együtt. Rabtársaival együtt reggeltől estig dolgoztatták, fát vágtak az erdőben, követ fejtettek, jeget törtek.
Emlékező beszédében kiemelte, hogy amikor nézi a fiatal gyermekeket, akkor két dolog jut eszébe. Az egyik, hogy milyen jó, hogy nekik ez a sors nem jutott, a másik, hogy milyen jó, hogy Ő maga mindezt túlélte. Ami pótolhatatlan, hogy elvették fiatalságát, tanulási lehetőségét.
Ránk pedig üzenetként, intelemként azt hagyja, hogy őrizzük meg törékeny szabadságunkat, legyünk felelősek egymásért, tegyünk a közösségért, tartsunk össze, becsüljük és hallgassuk meg egymást és bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek.
Rohr Magdolnát tizenhat évesen hurcolták el koholt vádak alapján a gulág rabtelepeire, ahonnan 1953-ban térhetett vissza Magyarországra a kényszerű rabságból. Az életútjáról készült monodrámát Török Tamás, A nép ellensége c. Rohr Magdolna kálváriáját bemutató darabból egy részletet előad Török Anna, kit zongorán kísér Szemerey Márton.
Az elmúlást, az elvesztegetett éveket talán leginkább szimbolizálja a dalszövegben elhangzó következő gondolat: „…eltört vázákban nincsen virág…”
Az előadást követően a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Szalay-Bobrovniczky Vince emlékező beszédében főként arra reflektált, hogy a totalitárius diktatúra, mint rendszer kollektív alapon bélyegzett meg társadalmi csoportokat, amit nekünk nem szabad szem elől téveszteni, emlékeznünk kell rá és főként arra kell törekednünk, hogy mindez a jövőben már ne ismétlődhessen meg. Ezzel tartozunk az áldozatok, a vértanúk és a hősök emlékének is.
Szerkesztette és fényképezte:
Sándor Lajos Levente t. százados