Mind többször olvashatjuk a különböző erre irányuló kutatások megállapításait, miszerint az európai fejlett társadalmak egyre inkább elöregednek. Ez a folyamat megfigyelhető hazánkban is, ami megerősíti az idősek gondozásával, ellátásával történő foglakozás igényét, vagy még inkább szükségességét. Idős szüleink, rokonaik ellátását kimondva, kimondatlanul a fiatalabb hozzátartozóknak kell vagy kellene vállalniuk. Ez azonban sokszor szinte lehetetlen, mert a különböző generációkhoz tartozó családtagok térben és időben is távol kerültek egymástól. Az is nyomon követhető, hogy a különböző, sokszor krónikus betegségekben szenvedő időseket már nem lehet otthonukban gondozni. Ez pedig szükségessé teszi a megfelelő szakszemélyzettel és felszereltséggel rendelkező olyan idősotthonok kialakítását, ahol nagyszüleink, szüleink, biztonságban és méltósággal tudják folytatni életüket. A biztonságot elsősorban a nyugodt, kiszámítható környezet, a baj esetén érkező gyors, szakszerű segítség; a méltóságot a kulturált, tiszta, rendezett elhelyezés, a türelmes, szeretetteljes bánásmód, az odafigyelés, a helyes, tiszteletteljes kommunikáció, az idősekhez való hozzáállás minősége biztosíthatja. Ilyen intézmény a Pomázi Szociális Szolgáltató Központ, Idősek Átmeneti Gondozó Háza is. A gondozó ház az egykori piactér fölött, egy viszonylag jó állapotú épületben található, felszerelése egyrésze azonban már megérett a cserére. Ebben a helyzetben nyújtott segítséget az önkormányzati fenntartású intézménynek a MATASZ Pest Megyei Szervezete.


Február 06-án délelőtt a megyei szervezet közreműködésével megérkezett Pomázra egy a németországi oberfalzi tartalékosok adományaival megpakolt kamion. Ezt a határokon átnyúló katonabarátság tette lehetővé. Kerekes Sándor ny. ezredes úr, a MATASZ Pest Megyei Szervezetének képviseletében kapcsolatot tart német tartalékos barátaival, akik az elmúlt fél évben már a 10. kamiont indították útba Magyarországra adományaikkal.


Az adományoknak szánt eszközöket és anyagokat Christian Schmid őrmester szerzi be, rendszerezi és raktározza, majd kollégáival, Hans Dieter Böckl főtörzsőrmester úrral az oberfalzi tartalékosok magyar referensével, és a német vöröskereszt képviselőivel Valter Sattler és Dieter Baldauf urakkal egyeztetve, a Magyarországról kapott információk alapján állítják össze a kamionok rakományait. Így történt ez a pomázi Idősek Átmeneti Gondozó Háza részére útba indított kamion esetében is.


Dr. Király Eszter az intézmény vezetője elmondta, hogy a gondozó házban 18 fő részére tudnak bentlakásos rendszerű ellátást biztosítani. Folyamatos, 24 órás gondozói szolgálatot tartanak fenn orvosi ügyelettel, amit a gondozottak egészségi állapota és magas életkora – az átlag életkor 85 év – is szükségessé és indokolttá tesz. A most érkezett adományok jelentős részét elektromos kórházi ágyak, matracok és ágyneműk, rollátorok, tolókocsik, masszázs padok és orvosi ruhaneműk tették ki.


Ezzel lehetőség nyílt az elhasználódott, régi ágyak jelentős részének cseréjére, ami nagyban hozzájárul a gondozóházban ápolt 3 férfi- és 15 nő beteg életminőségének javításához, és természetesen jelentősen megkönnyíti és hatékonyabbá teszi az ápoló személyzet munkáját, mivel a betegek mozgatását, felültetését, lábfelpolcolását ezekkel az elektromos, többfunkciós ágyakkal, sokkal kíméletesebben tudják végezni, mint a régi, hagyományos ágyakon. A gondozottakkal normális esetben rendszeresen foglalkozik gyógytornász és gyógymasszőr, de a COVID vírusjárvány ezt most sajnos lehetetlenné teszi. A vírusjárvány enyhülését, a korlátozó intézkedések feloldását követően azonban ezeket a foglalkozásokat is újra kezdheti majd az intézményben, amihez az átadott eszközök szintén jelentős segítséget nyújtanak.

A város polgármestere, Leidinger István köszönetét fejezte ki a MATASZ Pest Megyei Szervezetének, Kerekes Sándor nyugállományú ezredes úrnak a segítő közreműködésért, és a legnagyobb elismerés hangján szólt a német tartalékosok, Christian Schmid őrmester, Hans-Dieter Böckl főtörzsőrmester és tartalékos társaik, valamint a Német Vöröskereszt munkatársai, Valter Sattler és Dieter Baldauf urak áldozatkészségéről. Reményét fejezte ki, hogy a vírusjárvány elmúltával majd alkalom nyílik rá, hogy személyesen is kifejezhesse részükre köszönetét. Az adományok lepakolásában majd a szükséges fertőtlenítés elvégzésében oroszlánrészt vállaltak a Pomázi Önkéntes Tűzoltók és a közterület fenntartás munkatársai, akik önzetlen segítségükért szintén megérdemlik a köszönetet.


Az adományok számbavételét, rendszerezését, majd csak a szükséges fertőtlenítés elvégzése után – amihez egy ózongenerátort biztosított az önkormányzat – tudják majd megkezdeni, mondta el a Pomáz TV kérdésére válaszolva Majoros Ferencné csoportvezető, de azt már az SZSZK intézményvezetőjével közösen megállapították, hogy a német adományok becsült értéke körülbelül 15-16 millió forint körül lehet, és elsősorban az új ágyak jelentenek majd mind a gondozottak, mind az ápoló személyzet részére jelentős minőségbeli javulást.
Ez az adomány is jó helyre érkezett, mert a kapott eszközök és anyagok jelentős mértékben hozzájárulhatnak a gondozottak az életminősége, a komfortérzete javításához, és segíti az ápoló személyzet napi munkavégzését is.
Köszönet érte az oberfalzi tartalékosoknak!
Szöveg és képek: Bíró Sándor ny. r. ezredes