„Az idő korlátozottságának tudata tartalmasabbá teszi az életet. A triviális dolgok elvesztik jelentőségüket, csak a lényegesek maradnak meg.”
Dr. Czuprák Ottó ny. ezredes úr búcsúztatóján jutott eszembe ez az idézet, amit a magyar származású svéd tudós, Georg Klein, vagy aki így jobban ismeri Klein György fogalmazott és írt le, ami úgy gondolom, hogy mindannyiunk számára fontos üzenetet közvetít. „Az ember az idő előre haladtával egyre kevesebbet foglalkozik a presztízzsel, a látszat dolgokkal, és igyekszik értelmes tevékenységgel kitölteni minden idejét.”
Dr. Czuprák Ottóra ez talán még hatványozottabban volt igaz. A temetésén elhangzott búcsúbeszédek is ezt támasztották alá. Az utolsó munkahelye a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nevében búcsúzó Dr. Ujházy László ezredes úr által bemutatott tartalmas életútja szintúgy, mint volt főiskolai osztálytársa Madzin Péter búcsú szavai.
Czuprák úr végakaratának és a család felkérésének eleget téve a Magyar Tartalékosok Szövetsége részéről nekem jutott az a nehéz és fájdalmas feladat, hogy közösségünk nevében elbúcsúztassam. Igen, nehéz és fájdalmas volt ez a feladat, mert egy olyas valakitől kellett búcsút vennünk, aki szinte utolsó percéig a fentebb idézett gondolatok szerint élte életét. A búcsúztatón sajnos sokan nem tudtak személyesen megjelenni, ezért a család kérésének megfelelve tesszük közzé a ravatalnál a Magyar Tartalékosok Szövetsége képviseletében elhangzott búcsúzó gondolatokat.
„Alig bő két hete beszéltünk telefonon. A hangod fáradt volt.
Mesélted, hogy egy új gyógyszert fogsz kapni. Éreztem a bizakodást, a reményt a hangodban. Igen, a bizakodást, azt a különleges erőt, amivel mindig úrrá tudtál lenni a betegségen, ami már több éve kínzott. Bíztál az orvosokban, az orvostudományban. Bíztál abban, hogy van megoldás, ami elősegítheti a gyógyulásodat. Örömmel újságoltad, hogy régi harcostársad, aki a Magyar Tartalékosok Szövetségének közel húsz évig volt alelnöke, Kerekes Sándor ezredes úr és a német tartalékos barátaink is igyekeznek Neked segíteni, hozzájárulni gyógyulásodhoz, mindennapjaid könnyebbé tételéhez. Örültél neki, hogy nem felejtettek el, hogy számíthatsz rájuk még most is, mert bajban ismerszik meg, hogy ki a Barát.
Sok mindenről beszéltünk még. Meséltél az unokáidról, akiket rajongva szerettél, beszéltél arról, hogy ha nehezen is, de a számítógépen keresztül tudod tartani a kapcsolatot a távol lévő családtagokkal, a barátokkal, volt munkatársaiddal. Örültél neki, hogy láthatod azt is, hogy megyei szervezetünk, melynek tagja voltál, aktív és programjai azt a célt, amiről több mint húsz éve álmodtál, a honvédelem, a tartalékosok ügyét szolgálják. Még hosszan beszélgettünk akkor talán jelentéktelennek tűnő dolgokról, amiről ma már tudjuk, hogy igen is fontosak voltak.
Aztán eltelt néhány nap és láttam, hogy Te hívsz telefonon. Valami furcsa érzés volt rajtam, de örömmel vettem fel a készüléket és üdvözöltelek. Szevasz Ottó,……. de a telefonban nem a Te hangod szólalt meg. Márti, a feleséged volt az. Sírva közölte velem a fájdalmas hírt. „ELMENTÉL!”. Hirtelen fel sem fogtam, amit hallottam. Ez nem lehet, hisz nemrég beszéltünk. Éreztem, ahogy ereimben sebesebben lüktet a vér, szinte beleszédültem.
Annyira bíztál abban, hogy ez az új gyógyszer, az új kezelés segíteni fog, amivel hitet adtál szeretteidnek, környezetednek is.
Döbbent csend nehezedett rám. Számtalan emlékkép pergett le előttem. Hosszú évek óta munkálkodtunk közösen a tartalékos szövetségben, bár én annak megalakításában még nem vettem részt, de ismerem a születése körülményeit. Te már a születésekor bábáskodtál, a megalakulást követően pedig aktívan vettél részt a szövetség kialakításában. A tanulmányaid és katonai pályafutásod során szerezett szakmai tapasztalataid birtokában láttál neki a munkának. Olyan képességek birtokosa voltál, aki érthetően meg tudta fogalmazni azt, hogy a MATASZ merre menjen, milyen célok elérése irányába haladjon. Olyan víziót vázoltál fel a tagságnak, ami kellően ambiciózus és inspiráló volt. Mertél nagyot álmodni, hiszen a vízió segítségével kapott célt a szervezet és nyerte el létjogosultságát.
De ezzel a MATASZ érdekében végzett munkád még csak elkezdődött. Óriási lelkesedéssel fogtál neki a jelen kihívásai és problémái megoldásának, feladatai ellátásának. Megfogalmaztad, hogy mit és hogyan kell tennünk céljaink elérésért, hogyan tudjuk szolgálni a honvédelem ügyét, hogyan töltheti be a MATASZ a honvédség és a társadalom között a híd szerepét. A Magyar Tartalékosok Szövetségében több éven keresztül elnökségi tagként, majd 2009-2013 között a szövetség elnökeként szolgáltad szervezetünket. A napi munkán túl szinte mintegy előfutárkánt, hazai és nemzetközi konferenciák szervezésével, az azokon tartott előadásaiddal is nagyban hozzájárultál a tartalékos rendszer kialakításához. Téged illet az elismerés azért is, hogy kezdeményezésedre 2011-ben az akkori honvédelmi miniszter, Dr. Hende Csaba október 4-ét a Magyar Tartalékosok Napjává nyilvánította, mely napon azóta ünnepélyes keretek között köszönthetjük a tartalékosokat.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen majd a 2012-től Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, 2014. évi nyugdíjba vonulásodig, és még azt követően is, mind kutatói, mind oktatói munkád során híven szolgáltad a tartalékosok ügyét, amivel elévülhetetlen érdemeket szereztél a tartalékosok társadalmi ismertségének és elismertségének megteremtésében.
Jó volt Veled dolgozni! Bármiről is volt szó, Te mindig előjöttél egy újabb, jobb gondolattal, ötlettel. Nagyszerű, maradandó dolgokat alkottál. Nyugdíjba vonulásod után sem szakadtál el tőlünk. A MATASZ Pest Megyei Szervezete tagjaként aktívan segítetted munkánkat, tanácsokkal láttál el bennünket, amelyekkel sikeresebbek, eredményesebbek és egyre elismertebbek lettünk. A MATASZ Pest Megyei Szervezet 20 éves múltját bemutató kiadványunkhoz általad írt előszó tette igazán teljessé jubileumi ünnepünket, ami így megmaradhatott mindannyiónk számárára. Hosszan sorolhatnám még azt a rengeteg dolgot, amivel igyekeztél mindig valami újat, valami inspirálót adni nekünk.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ezen a területen barátként együtt gondolkodhattunk és együtt dolgozhattunk.
Nem is tudom, hogy a szomorúságon túl mi az, amit most a leginkább érzek. Talán a legjobb szó rá a hiányérzet.
Igen. Hiányérzetem van, mert tudom, hogy még rengeteg közös megoldandó feladat várt volna ránk, és a Te tudásod, kreativitásod szakmai alázatod, biztatásod nagyon fog hiányozni.
Hiányérzetem van, mert elmaradnak találkozóink, beszélgetéseink, az örömeinkről szóló beszámolóink, és elmaradnak a lelkünkön könnyítő mély beszélgetéseink.
Hiányérzetem van mert tudom, hogy mennyire szeretted a családodat, az unokáid zsivaját, hangos kacaját, a jelenlétüket, tudom, hogy ez milyen boldogsággal töltött el, és milyen fontos volt számodra, de az Ő számukra is.
É hiányérzetem van azért is mert tudom, hogy mennyi mindent terveztél még megcsinálni.
El kell azonban fogadnunk a megmásíthatatlant, azt, hogy minderre már sajnos nem kerülhet sor, és azt, hogy most búcsút kell vennünk Tőled Barátom!
Búcsúzunk, de soha nem feledünk, és ígérem, hogy emléked ápolni fogjuk, szellemiséged tovább visszük.
Köszönjük áldozatos szolgálatodat!
Nyugodj békében Ottó!”
Írta: Bíró Sándor ny. r. ezredes
MATASZ Pest Megyei Szervezet elnök
Képek: MATASZ Pest Megyei Szervezet