A II. világháború névvel, vagy név nélkül eltemetett hősei napjainkban is tiszteletet érdemelnek. Nem lehet elfelejteni az egyszerű emberekből besorozott katonákat, édesapákat, fiatal férfiakat, így azokat a magyar embereket, katonákat, munkaszolgálatosokat sem, akik 1942-43 telén a Szovjetunió lövészárkaiban élték meg a háború borzalmait és próbálkoztak meg a lehetetlennel, a Vörös Hadsereg feltartóztatásával. Erre kell emlékeznünk 80 év távlatában, 2023. január 10-el kezdődő és február 17-el befejeződő MATASZ DON-80 elnevezésű megemlékező rendezvénysorozatunkon.
Történészek, politikusok, írók, egyházi- és világi értelmiségiek napjainkban is sokféleképpen értelmezik az 1942-43-ban történtek valódiságát. Emlékeztető írásunknak sem feladata az, hogy ebben igazságot tegyen, csak emlékeztetni szeretnénk a ma élő embereket arra, hogy volt a történelmünkben egy Mohácshoz hasonlóan szomorú tragédia, ahol a haza vérzivataros éveiben, újra nagyon sok magyar honfitársát vesztette el.
A tények csak röviden felvillantva:
A 2. Magyar Hadsereget, a Magyar Királyi Honvédség kötelékében 1942-ben három hadtestből állították fel, majd küldték a keleti hadszíntérre harcolni, ahol német alárendeltségbe vezényelték. A hadsereg irányítása a német Déli Hadseregcsoport (Heeresgruppe Süd) alárendeltségébe került.
A történelmi leírások szerint a 2. Hadsereget 1942. április 17-e és június 27-e között szállították ki a keleti frontra. A teljes 2. Magyar Hadsereg előrevonása a Don vonalához 1942. augusztus 25-re fejeződött be. A legfontosabb feladata – a többi szövetséges hadsereggel együtt – a Don vonalának védelme, és a Sztálingrád elfoglalásáért frontra vezényelt német csapatok északi szárnyának biztosítása volt.
A németek által kijelölt védendő arcvonal hossza jóval meghaladta azt, amit a 2. Magyar Hadsereg a létszáma alapján – kb. 80-100 ezer harcoló katona – reálisan képes lett volna teljesíteni. A magyar védővonalról egyébként is elmondható az, hogy papírvékony volt, mert nem volt mélységi biztosítása – mögöttük nem volt bevethető tartalék a veszteségek pótlására – valamint az eredményes védekezéshez szükséges (elsősorban páncéltörő) fegyverek elavultsága és kis száma jellemezte a magyar csapatokat.
Több egykori leírásból tudni lehet azt, hogy a propaganda félrevezette a katonákat. A katonák kezdetben azt hitték, hogy ők ebben a távoli országban felszabadítók és amint egyre messzebb mentek a hazájuktól, azzal szembesültek, hogy a lakosság nem örömmel, hanem ellenségként fogadja őket.
A katonák kezdetben hitték a vezetőik által elmondottakat, de végül amint kiderült, hogy nincs a megfelelő élelem biztosítása, nincs a téli időjáráshoz igazodó ruházatuk, de megfelelő fegyverzetük sincs, elkeseredtek és csak a reménytelenség maradt meg számukra. Az egyszerű katonák reménytelenségét 1942 végére fokozta az a felismerés, hogy miniszterelnöknek ígérete, hogy szeptemberre hazajönnek – hasonlóan az előző háború tapasztalatához – már nem teljesülhet. Ebben a hitehagyott helyzetben érte a katonáinkat a szovjet csapatok támadása, ami jelentős emberáldozattal, és sok-sok szenvedéssel járt.
A szovjet hadsereg nagyon körültekintő előkészítés után 1943. január 12-én indította meg az Osztrogozsszkrosszosi hadműveletet. A segítségére volt „tél tábornok” is, mivel ezekben a napokban tartósan mínusz 38 fok körüli hőmérséklet volt. A 40. szovjet hadsereg támadása az urivi és a sztorozsevojei hídfők áttörésével kezdődött. Az orosz hadművelet célja az Osztrogozsszkrosszos-vasútvonal felügyeletének a visszaszerzése volt.
Az emberi veszteségekről a mai napig eltérő számokat lehet hallani. Vannak történészek, akik 100-120 ezer főben, és vannak újabban, akik ennél kevesebb 50 ezer fő körüli jelölik meg a halottak számát. Az tudni lehet, hogy nagyon sokan tűntek el a nagy orosz síkságon, vagy kerültek orosz hadifogságba és haltak meg a Don kanyarban, távol a hazájuktól.
Jelenlegi ismereteink szerint kijelenthető, hogy a 2. Magyar Hadsereg felkészültségében és felszereltségében nem volt alkalmas arra, hogy a nagyhatalmak által megvívott háborúban bármilyen szerepet vállaljon – mondják ki felelősen hadtörténészek, katonai szakértők.
A történészek szerint egyre több leírás támasztja azt alá, hogy a harcok területére visszaköltöző lakosság tisztelettel eltemette a katonáinkat, és ezt önként emberbaráti szeretetből tették. Talán remélve és bízva abban, ha a fiaikat, férjeiket éri ugyanilyen sors magyar területen, cserében a magyar asszonyok ugyanígy tesznek szeretteinek nyughelyének ápolásában. Mert a katona nem önszántából megy el a háborúba, hanem parancsot teljesít és ezzel kiszolgáltatottja a kor aktuális politikájának. Ezért, a ma élők számára mindegy az, hogy a katona melyik oldalon harcolt. Magyar, német, olasz, amerikai, bolgár, vagy orosz volt, egyértelműen egy értelmetlen pusztítás, a háború áldozataként kell rájuk tekinteni, akiket az őrültség pusztított el.
„A háború egy őrültség, ami mindent lerombol és elpusztít” mondta Ferenc pápa, az első világháború kitörésének centenáriumán, és ez napjaink háborújára is érvényes kitétel.
Tisztelgő megemlékezéseket, emlékmenetet az országban első alkalommal több, mint 20 évvel ezelőtt a Tapolca-Veszprém útvonalon indult el Kovács László nyá. ezredes kezdeményezésében. Napjainkra a megemlékezés országossá vált. A Magyar Tartalékosok Szövetsége koordinálja az év első hónapjaiban országszerte megrendezésre kerülő MATASZ DON-80 elnevezésű programokat. Rendezvényein, emlékmenetein régiókban, megyékben, településeken gyűlnek össze megemlékezni vagy indulnak útra a katonák és a civil hagyományőrzők/katonai örökség ápolók, idősek, fiatalok, és gyújtanak újra mécseseket, tartanak emlék rendezvényeket a háborúkban elhunyt katonák, vagy a háborút megjártak emlékére. A menetek résztvevői többnyire a napok során során 25-25 kilométert gyalogolnak, és az útjukba eső települések világháborús emlékműveinél gyertyagyújtással emlékeznek meg a háborúk ismert, és ismeretlenül elesett, itthon, vagy a nagy ismeretlenségben eltemetett áldozataira.
A 80 évvel ezelőtt történt tragikus eseményekre emlékezve hívunk és várunk minden, a tiszteletét kifejezni akaró embertársunkat, az önszerveződő csoportokat az ország összes háborús emlékművéhez, egy fejhajtással egybekötött gyertyagyújtásra, emlék rendezvényeinkre, emlékmeneteinkre! Mindazok számára, akik első alkalommal szerveznek megemlékezéseket, meneteket jelentkezésüket követően ellátjuk szervezési tanácsokkal, programtervekkel, felkészülési ütemtervvel.
A 80. évforduló alkalmából szervezésre kerülő helyi rendezvények előkészületeit, programleírásait, a végrehajtott rendezvényekről szóló fényképes tudósításokat honlapunkon is megjelentetjük.
Jelentkezési és anyagbeküldési e-mail cím, telefonos konzultáció:
veszprem@matasz.com, (+36203800051)
szakmai@matasz.com, (+36309604743)
Közreadta a MATASZ országos elnökség felkérésére:
Demeter Ferenc nyá. alez. alelnök
MATASZ Veszprém Megyei Egyesülete