A hagyományoknak megfelelően idén június 7-én emlékeztek meg Veszprémben, az egykori altisztképző őrmestereiről.
A Jutasi Őrmester túra egy nagyhagyományú, civil kezdeményezésre létrejött, a veszprémiek által igen kedvelt program. Kezdettől több célja van: a Jutas Altisztképzőhöz fűződő értékekhez kapcsolódóan, az itteni katonai hagyományok ápolása, hazaszeretet erősítése, valamint a szülőföld, a város és környezete, épített és természeti értékeinek megismerése, s mindez a természetjárásban rejlő lehetőségek segítségével.
A tartalmi megújítás lényege is ebben rejlik, mert a szervezők a programot kifejezetten iskoláknak – Veszprém valamennyi tanintézetének – hirdették meg.
Az idei évben a felhívásra 6 általános iskolából és 5 középiskolából közel 460 diák jelentkezett. A túra kezdő és célállomása a Szentháromság téren volt. Szerdán, 7-én, 08.00 és 10,40 óra közötti lépcsőzetes túraindítással innen startolt mintegy 19 csoport (10 általános iskolai és 9 középiskolai), és a 9,7 km-es (általános iskolások esetében) ill. 17,5 km-es (középiskolások távja) túra teljesítését követően 11 és 16 óra között ide érkezetek be.
A MATASZ Veszprém Megyei Egyesületének tagjai a Jutas kilátónál biztosították a feladat előírásszerű végrehajtását, de a kezdő állomáson ott volt és segédkezett a csapatok útba indításában az egyesület elnöke és egyik alelnöke is.
Demeter Ferenc nyá. alez. alelnök
MATASZ Veszprém Megyei Egyesülete