A közigazgatásban is már jelen vannak az önkéntes tartalékos katonák! Kollégáink hívták fel a figyelmet a múlt év végén megjelent interjúra a Magyar Hírlap újságban:
Mindig az alapos és tisztességes munkában hitt. Ezt a felfogást kapta gyerekként otthon, és ebben a hitvallásban éli mindennapjait Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára. Szűken mért szabadidejében igyekszik minél több időt a családjával, barátaival tölteni, de azért próbál időt szakítani a sportra is.
– Sohasem pozíciókban gondolkoztam. Ma is az első munkahelyemen dolgozom, és minden feladatot a legjobb tudásom szerint igyekeztem ellátni. Azt gondolom, ennek köszönhető, hogy idővel új feladatokat és új munkaköröket kaptam. Az akkori Pénzügyminisztériumhoz egyenesen a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemről vettek fel, és azóta sem lettem hűtlen a József Nádor térhez. Fogalmazóként kezdtem 1998-ban szakmai pályafutásom a költségvetési támogatások ellenőrzése területén. Bő három év múlva az uniós költségvetési kapcsolatokkal foglalkozó osztály vezetője lettem, ami nagy kihívás és egyben megtiszteltetés is volt számomra, hiszen így részese lehettem Magyarország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak. 2004 után pedig azt a rendszert kellett kialakítanunk, amely biztosította, hogy ne legyen költségvetési akadálya az uniós források felhasználásának és az Európai Unió közös kasszája felé is teljesíteni tudjuk kötelezettségeinket. Később főosztályvezető-helyettes, majd rövid ideig megbízott főosztályvezető voltam, mielőtt 2010 őszén az uniós költségvetési szakterületről a nemzeti költségvetési területre „irányítottak át”: felkértek költségvetésért felelős helyettes államtitkárnak.
– Miért pont a Pénzügyminisztérium? Pénzügy szakirányon végzett?
– Nem, külgazdaságin. Igaz, munka mellett később még jogi szakokleveles közgazdász végzettséget szereztem, illetve közgazdász doktori tanulmányaim iskolai részét is lezártam az abszolutóriummal, de a kutatási tevékenységet pár éve fel kellett függesztenem.
A teljes cikket ide kattintva olvashatja:
Forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/75745/Kezdetektol_az_allam_szolgalataban