EMLÉKEZÉS
a Piave mentén elesett Hőseinkre
Az olaszok tisztelettel emlékeznek hőseikre, és tisztelettel gondozzák az elesett ellenséges katonák sírjait is. A Monte Tomba hegyen az olasz Hegyivadász Szövetség Cavaso Del Tomba községi csoportja minden esztendő szeptember első vasárnapján emlékünnepséget szervez, ahova meghívják az egykori ellenségek utódait is. Tiszteletadás és a felcsendülő himnuszok hangjai mellett vonják fel a háborúban részvevő nemzetek zászlaját, köztük a nemzeti lobogónkat is.
Az alsó-bajorországi tartalékos szövetség mellett immár nyolcadik alkalommal vett részt a megemlékezésen a MATASZ delegációja, köztük Széles Ernő dandártábornok, Dr. Sallai Imre ezredes és Dr. Szabó Imre rendőr ezredes. A rendezvényre rendszeres meghívást kapnak a kiskunmajsai „Kiskun Huszárbandérium” tagjai, először vett részt nagykanizsai „Császár Huszárok” küldöttsége. A huszárok a hagyományos nemzeti öltözetükkel, megjelenésükkel és magatartásukkal nagy népszerűségre tettek szert.
Az rendezvény megértéséhez szeretnénk közzé tenni az akkori időszakról feltárt tudományos információkat, melynek jeles képviselője Dr. Szabó József alezredes hadtörténész, nyugalmazott egyetemi docens, aki egyben a Monte Tomba-i magyar részvétel létrejöttének is kiemelkedő alakja, elkötelezett híve, rendszeres résztvevője. (A szerkesztő kiegészítése a szerző írásához)
A Piave-front általános megnevezés a svájci határ és a tenger közötti, 400 km hosszú itáliai hadszíntérből a Hétközség-fennsík és a Piave-torkolat közötti, 110 km-es arcvonalat jelentette. Ebből 56 km-t tett ki a Hétközség-felföld és a Piave folyó közötti alpesi és 54 km-t a folyó menti szakasz.
1917. október 24-én a központi hatalmak csapatai a Nagy Háború egyetlen hadműveleti áttörésében az Isonzó folyótól a Piave folyóig mintegy 200 kilométert törtek előre. Akkor ezt úgy értékelték, hogy az olasz haderő összeomlott és csak francia és angol hadosztályok beérkezésével sikerült stabilizálni az arcvonalat. Pedig a további támadás sikertelenségének más volt az oka.
Az olasz hadvezetés már a háború előtti évtizedekben e vonal mögötti térségbe kívánta összevonni haderejét egy Ausztria-Magyarország elleni háború megvívásához. A stratégiailag kedvező, félkör alakú arcvonalat kisebb erőkkel is lehetett tartani, a védelem támaszkodhatott mind az alpesi, természetes előnyökre, mind a széles folyó által képzett akadályra, sűrű út és vasúthálózat kötötte össze a hátországgal. A védelem tengelyét a nehezen megközelíthető, a Brenta és Piave folyók által határolt Monte Grappa-masszívum képezte.
Az olasz vezérkar már 1916-tól műszaki munkákat végeztetett a Piave, valamint mellékfolyói mentén és a Monte Grappán. A Grappa fennsíkján két hatalmas erőd épült, közöttük 5 km mélységű lövészárokrendszerrel. A Monte Grappa alacsony előhegyei, köztük az általunk meglátogatott Monte Tomba (868 m), messze hordó lövegekkel védett megerődített körletekké épültek ki, de amúgy is kiugró csúcsok, keskeny sziklahátak voltak, amelyek leküzdése harc nélkül is fáradtságos feladatot jelentett. A Grappa így áttörhetetlen bástya volt, erejét egyedül csak a francia Verdunhöz lehetett mérni.
Számunkra az első világháború utolsó éve, 1918 tette feledhetetlenné Monte Grappát és előhegyeit valamint a Piave folyót.
Az osztrák-magyar parancsnokság átfogó támadási tervet dolgozott ki „Radetzky” fedőnév alatt. A támadás lényege az olasz síkságra való kijutás volt, Velence irányába. Néhány hónapos előkészület után a támadás 1918. június közepén indult meg, de rövid időn belül összeomlott. Sem a Piave folyón nem tudtak átkelni csapataink, sem a Monte Grappa hegyén. A már eleve kudarcra ítélt offenzíva több tízezres emberáldozatot követelt a szembenálló felek részéről.
A magyar királyi honvédség alakulatai közül a Monte Tomba hegy környékén a 42. és 20. Honvéd hadosztályok harcoltak.
1918 februárjában a 20. Honvéd hadosztály alakulatai, soraikban a székesfehérvári 17. és a nagyváradi 4. Honvéd gyalogezreddel, megérkeztek a Piavéhoz, állást foglaltak a Monte Tomba nevű magaslattal szemben. „…a Monte Tomba körüli harcoknak a terep jellegzetes alakulata különös lefolyást adott. A Piave vonalára merőlegesen húzódó Mt. Tomba – Mt. Perlo közti áttörést mindkét parton egy-egy műúttal a nyugati parton a vasútvonallal a Piave cca. 100 m. széles medre tölti ki. Ugyanitt erős kőoszlopokon nyugvó kőhíd is volt, azonban a keleti part felől eső része fel volt robbantva…”- írta a környékről Sipos Gyula ezredes a székesfehérvári alakulat parancsnoka. A hegyet a magyar katonák egyszer már elfoglalták, de megtartani nem tudták a francia-olasz alakulatokkal szemben, így a magaslattal szemközt Quero ás Campo falvak közelében foglaltak előnytelen védelmi állást a honvédek.
Az ellátás reménytelenül gyenge volt, miközben a hegyeken keresztül akarta támadásra hajszolni Conrád tábornok az arcvonal parancsnoka.
A Hadsereg Főparancsnokság május 25-én értesítette Conrádot, hogy a 11. Hadseregnek mindössze 9 és félnapi lisztellátmányt tud előteremteni, a 10. Hadseregnek csak 4 napit, húst egyáltalán semmit, a hátországi raktárak üresek, a rekvirálások eredménytelenek. Az első vonalakban harcolók éheztek. A lövészárkokban kiosztott kenyérfejadag hetekig nem volt több mint 125 gr. keményre száradt, kukoricalepény, néha férges hús. A hadtápfőnökség még egy körlevelet is szerkesztett, miszerint: „….a húsban található kukacok gusztustalanok ugyan, de nem károsak az egészségre…”.
Nem csoda hát, ha az offenzíva a kezdet után megbénult. A legénység az utolsó leheletig teljesítette kötelességét, a folyamatos éhezéstől azonban erőnléti állapota teljesen leromlott. Minden erejét összeszedve sem tudta tovább ellátni szolgálatát.
A 20. és 42. Honvéd hadosztályok vesztesége csak becsülhető az egy napon és egy éjszakán át tartó heves harc alapján. Az állomány legkevesebb kétharmad része elesett vagy megsebesült.
A hátországban a sajtó fényes győzelmekről számolt be, a szenvedésekről, az éhezésről a képviselő urak nem akartak tudni. 1918. október 17-én a parlamentben Tisza István miniszterelnök bejelentette: „Ezt a háborút elvesztettük!”
Hogy mennyi törvénytisztelő életerős férfi lelte halálát az Isonzó és a Piave folyók mentén, csak becsülni lehet. Mert a katona törvénytisztelő polgára államának. A törvényt pedig a parlament hozza és a katonák csak reménykedhetnek, hogy rájuk is gondolnak, amikor a képviselők szavazásra emelik a kezüket, mert ők csak esküre emelhetik.
Példaértékű számunkra az olaszok Emlékünnepsége. Csak katonák mondanak emlékbeszédet, amit egy rövid tábori mise követ. Politikusok nem kapnak szót, mindössze a helyi polgármester helyezhet el egy koszorút a lakosság nevében, de szót ő sem kap.
Dabas, 2012-09-14
Dr. Szabó József János hadtörténész