„A domonyvölgyi emlékmű üzenete!”
Simicskó István – 2015–2018. között a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere – kifejtette egy a 2018. áprilisában, a fiumei úti sírkertben tartott háborús megemlékezésen a következőket: „…minden hadisír emlékeztet a háború borzalmaira, szenvedéseire, kegyetlenségére, a háború által okozott pótolhatatlan veszteségekre, így az elesett katonákra, civilekre. A hadisírok egyúttal figyelmeztetnek a béke értékére – szögezte le. A miniszter elmondta: Magyarország területén több mint 120 ezer szovjet katonasír van, több mint ezer különböző helyszínen. Az orosz föderáció területén pedig több százezer magyar katona és civil nyugszik. A magyar kormány elkötelezett mind a magyar, mind külföldi katonák síremlékének ápolásában – hangsúlyozta Simicskó István.”
Ezen gondolatiság eszméjét követve végzik hadisírgondozó tevékenységüket a MATASZ Pest Megyei Szervezet tagjai közül Papp László ött. szakaszvezető és Medveczki Ádám ött. szakaszvezető tagtársaink. Legutóbb például a domonyvölgyi temetőben. Az ott elesett katonák emlékére emelték egykoron a ma már meglehetősen viseltes, és talán valamelyest elfeledett síremléket is. A síremlék meglehetősen lepusztult, „viseltes” állapotban, erősen repedezetten állta az idő vasfogát, de a felújítása és rendbetétele nem tűnt reménytelennek. Ehhez a falu jegyzője és a MH KIK NYP Pest Megyei Hadisírgondozó szaktisztje, Berta Csaba hadnagy úr is hozzájárult, így ismét elkezdődhetett a munka. A síremlék állapota miatt azt meg kellett erősíteni, ezért egy „betongalléros” megerősítés mellett döntöttek kollégáink, ami azt jelentette, hogy egy több lépésből álló ipari szakmunka elvégzése várt rájuk, mint például zsaluzat ácsolása, betonvasas megerősítés, betonozás, dryvit hálózás, él védőzés, többszöri csiszolás, vegyszeres kezelés és festés, a betűk aranyozása, és természetesen az ezek fedezéséhez szükséges költségek biztosítása, stb.
A felújítás alatt egy hölgy járt arra a temetőben, aki örült a munkáknak, mint kiderült a férje hivatásos katona, és mesélni kezdett. Laciék megkérdezték, nem tud esetleg valami információt adni az emlékműről, mire Ő, azt válaszolta, hogy igenis tud, mert van egy bácsi, aki már nagyon régen itt lakik, és Ő sokat mesélt korábban erről.
Laciék időpontot egyeztettek és felkeresték a megadott személyt, Hrubecz Józsefet, aki ott, Domonyvölgyben lakik. A bácsi már 91 éves, de még nagyon fitt, kerékpározik és tesz vesz a házkörül.
Laci kérdésére, hogy mit tud a temetőben lévő emlékhelyről, azt mesélte el, hogy ő ásta el a halottakat, 1 magyar munkaszolgálatos és, 9 orosz katonát. 15 évesen osztották rá azt a feladatot, hogy szedje össze a halottakat lovas kocsival, és vigye a temetőbe és temesse el őket, ami akár egy Hollywoodi film forgatókönyvének története is lehetne.
Egymás után sorolta merre hevertek az elhunyt szovjet katonák, volt hogy a kertben ásta el őket, mert erős bombázás volt a falunál, és miután lecsitult a helyzet utána kiásta és vitte a halottakat a temetőbe.
Mesélt a bombázásokról, az éhségről, meg arról, hogy milyen érzés szembenézni a géppisztoly csövével.
A hazaút csendben telt el! Laci azon gondolkozott Ádámmal, milyen lehet 5 évesen elveszíteni a szülőket, majd árvaházban élni, nevelőszülőkhöz kerülni, megélni a háború poklát, 1956-ot, a nélkülözést, mert ahogy Hrubecz Józsi bácsi fogalmazott, – „Boldogok voltunk, ha 2 naponta tudtunk egyet enni, bármit, és örömmel figyeltük a repülőket, és a kék eget.” – több mint amit ma el tudunk képzelni.
Már többen megkérdezték, hogy mi értelme ennek, a hadisírok felújítási munkáinak, miért is csináljuk ezt, – pontosabban miért is csinálják Laciék ezt, – az utóbbi időben.
Nos, szerintem a választ Hrubecz Józsi bácsitól megkaphattuk.
Emberségből! Becsületből! Tisztességből!
Szöveg: Bíró Sándor ny. r. ezredes, Papp László ött.szkv.
Fotók: Papp László ött. szkv, és Medveczki Ádám ött. szkv.