Hazafias kirándulás – katonai próbával egybekötve, június 5.

Hazafias kirándulás – katonai próbával egybekötvePilisszentlászló- Urak asztala (Urbex túra a felhagyott katonai bázishoz), mely szerepelt a tagszervezetek éves költségvetési tervében. A hazafias kirándulás/túra időpontja: 2022. június 05. Meghívottak: Nyílt Programterv: A viszonylag épen megmaradt bázis bejárása. Megismerhetjük, átélhetjük, milyen lehetett az élet a bázison. A bázisnál Szabó János a …

Tovább olvasom

„Toborzó Emlékfutás 2022” Eger

2022. május 18-án 13 óra 30 perckor érkeztek az emlékfutás résztvevői Felsőtárkányból az egri Dobó István térre.
Egerből a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola, Szakiskola kadétjai is erősítették a 24 hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonát, akik az ország 219 települését érintve több mint 1800 kilométert futnak le. A május 6-án indult rendezvény 20-án zárul.

Tovább olvasom

Fejér megyei tartalékos katonák Németországban

Fejér megyei tartalékos katonák Németországban, az ELBEBÍBER 2022 járőrversenyen A MATASZ Fejér Megyei Szervezete meghívást kapott a „ELBEBIBER 2022” elnevezésű nemzetközi tartalékos járőrversenyre, a Szászországi partner szervezetétől, a németországi Holzdorfba. Nagy Lajos elnök, Rózsenberszki István alelnök megfigyelőként, Dobszai Zsolt, Szabó István és Balog Tamás tagok a járőrversenyt végrehajtó állomány tagjaiként …

Tovább olvasom

„Toborzó Emlékfutás 2022” Békés megyében

A Magyar Honvédség Parancsnoksága, az Adrianus Alapítvány a Falvak Kultúrájáért, és a Katonaolimpikonok Baráti Kör közös szervezésében kerül megrendezésre a „Toborzó Emlékfutás 2022” program. A 24 fő hivatásos, szerződéses, önkéntes tartalékos katonákból álló váltó és a szervezők ezzel a nagyszabású rendezvénnyel tisztelegnek a Magyar Sport Napja (május 6.), illetve a …

Tovább olvasom

Toborzó Emlékfutók Veszprémben

Szombaton az esti órákban érkezetek Veszprémbe a Toborzó Emlékfutás résztvevői és a Vörösmarty téren található I. világháborús emlékműnél a várossal közös megemlékezést tartottak. „A sport és a katonaság egybeforrt” – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter a „Toborzó Emlékfutás 2022” elnevezésű sportrendezvény ünnepélyes megnyitóján, május 6-án, pénteken, Budapesten, a Stefánia …

Tovább olvasom

Lőverseny Szombathelyen

Honvédelmi Minisztérium Honvéd Kadét Programjához Vas megyében, Szombathelyen a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium csatlakozott, iskola diákjai a honvéd kadét közismereti képzés, HKP I. szintjében vesznek részt. A honvédelmi alapismeretek egy választható közismereti tantárgy a középiskolában folyó képzés, iskolai oktatás keretében, amely tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeket egyaránt magába …

Tovább olvasom

A MATASZ korábbi elnöke, Dr. Czuprák Ottó ny. ezredes emlékére

„Az idő korlátozottságának tudata tartalmasabbá teszi az életet. A triviális dolgok elvesztik jelentőségüket, csak a lényegesek maradnak meg.”Dr. Czuprák Ottó ny. ezredes úr búcsúztatóján jutott eszembe ez az idézet, amit a magyar származású svéd tudós, Georg Klein, vagy aki így jobban ismeri Klein György fogalmazott és írt le, ami úgy …

Tovább olvasom

Nagyszerű lövészeti sikerek Fejér megyében

A Magyar Tartalékosok Szövetsége Fejér megyei Szervezete és a Fejér Megyei Tartalékosokért Alapítvány (FEMETA) lőtermében Székesfehérváron, a hét két napján rendszeresek a légpuskás edzések. Az edzéseket komoly szakértelemmel rendelkező kollégáink végzik, (Rózsenberszki István nyá. alezredes, Zóka József nyá. alezredes, Kertész László nyá. alezredes., Tuza László nyá. alezredes) akiknek köszönhetően nagyon …

Tovább olvasom

Megemlékezés Szombathelyen

Napra pontosan nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1942. április 12-én este gördült ki a vasi megyeszékhely vasútállomásáról az a szerelvény, amely a magyar királyi 2. honvéd hadsereg élszállítmányát, a szombathelyi III. hadtest katonáit vitte az egykori doni hadműveleti területre, a szombathelyi III. hadtest katonái elsőként küzdöttek meg a Vörös Hadsereggel. A kivonuló …

Tovább olvasom

Koszorúzás Farkasréten 2022. 04. 07.

Koszorúzás hősi halottjaink síremlékeinél a Magyar-Vietnami Baráti Társaság szervezésében 2022. 04. 07-én 11.45-kor a Farkasréti temetőben katonai tiszteletadás mellett. Az 1973. 04. 07-én Dél-Vietnámban hősi halált halt társakról, Dylski Aurél határőr őrnagyról és Cziboly Csaba honvéd századosról minden évben meg emlékeznek. Nagy Gyula ny. ezredes beszédét követőn koszorúkat helyeztek el: …

Tovább olvasom

Alakulat napi látogatás

Április 22-én a 25. gl. dd. alakulat napi ünnepség alkalmával részt vettünk az alakulat nyílt napos rendezvényén. Az időjárás nem volt igazán kegyes, de a hangulatra nem volt panasz. Az Árpád Gimnázium tanulói jó kedvvel próbálták ki a különböző foglalkozási helyek nyújtotta lehetőségeket.

Tovább olvasom

Húsvéti készülődés a könyvtárban

Veszprémben az Eötvös Károly Megyei Könyvtár az idei évben is meghirdette a napjainkra már hagyományosnak mondható Húsvéti Kézműves foglalkozását és bemutatóját. A rendezvényre meghívást kapott a MATASZ Veszprém Megyei Egyesület női tagozata. A Húsvéti Kézműves foglalkozásra a megyében található népművészet ápolásával és terjesztésével foglalkozó öntevékeny csoportok kaptak meghívást. A húsvét …

Tovább olvasom

A katonai ejtőernyős szerencsétlenségre emlékeztek

A Jutaspusztán felállított emlékműnél április 12-én katonák és civilek emlékeztek meg a 81 évvel ezelőtt történt katonai repülőgép szerencsétlenségről, amelyben a bevetésre induló katonák közül 17-en a helyszínen vesztették az életüket. Az egész napos megemlékezést a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége (MEBSZ) és a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesülete (VREVE) …

Tovább olvasom

Katonadalos találkozó Balatonkenese 2022

A Szivárvány Népdalkör és a Pannónia Népzenei és Kulturális Egyesület Balatonkenese, Katonadalos Találkozót rendezett a hétvégén. A találkozón Jurcsó János Balatonkenese polgármestere és Zsiga Tamás dandártábornok a Honvédelmi Minisztérium államtitkári főtanácsosa, valamint Simon-Jójárt Sándor János nyugállományú ezredes a MATASZ Veszprém Megyei Egyesületének elnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A …

Tovább olvasom

AISP/SPIA segélyek Ukrajnának, beszámoló

Három hét intenzív mozgósítást követően elkészült az első segélyszállítmány, amelyet a franciaországi Lyonban gyűjtöttek össze, 3 tonna élelmiszert, gyógyszereket és higiéniai termékeket tartalmazott. Több ország is megmozdult, hogy támogassa eme nemes célt: Luxemburg, Belgium, Portugália, Franciaország, Csehország, Szlovákia, Ausztria. Március 31-én a Franciaországi Lyonból indult a konvoj, 3 teherautóval és …

Tovább olvasom

Budapesten is folytatódik az adománygyűjtés az Ukrajnából menekültekért

Az 1. számú gyűjtő és elosztó ponton tovább folytatódik az adományok gyűjtése a Kárpátalja Házban a Kisvárda Szent László u. 58. szám alatt. Érkeznek külföldről a különböző országokból a kamionok és belföldről a céges és magánszemélyek felajánlásaiból az adományok. Az utóbbi időben továbbra is nagy szükség van a tartós élelmiszerekre, …

Tovább olvasom

Adománygyűjtés beszámoló 3.

Folytatódik az adományok gyűjtése… Az 1. számú gyűjtő és elosztó ponton tovább folytatódik az adományok gyűjtése a Kárpátalja Házban a Kisvárda Szent László u. 58. szám alatt. Érkeznek külföldről a különböző országokból a kamionok és belföldről a céges és magánszemélyek felajánlásaiból az adományok. Az utóbbi időben továbbra is nagy szükség van …

Tovább olvasom