2017. 06. 14. Erőt adni az utódoknak

Június 14-én a tízedik alkalommal rendezték meg Veszprémben, a város egykori katonai alakulatainál szolgálók találkozóját.

A szervezők több száz régi „obsitos katonát” vártak az évenként megtartásra kerülő rendezvényükre. Veszprém a történelme során hagyományosan a királynék, és a katonák városa. A vár védelme miatt a kezdetektől jelentős szerepet játszottak a katonák. A 20. század katonai történetét meghatározta a Jutas Altisztképző, majd a Rádiótechnikai Ezred (Dandár), a Légvédelmi Hadtest (Vezérkar), a 87. Bakony Harci Helikopter Ezred, valamint a Hadkiegészítő Parancsnokság jelenléte.

A rendezvényt Orosz Zoltán altábornagy, a HM vezérkarfőnök helyettese nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy nagyon jó az, ha vannak olyan közösségek, amelyek rendszeresen találkoznak és tartják a régi baráti kapcsolatokat. Ezek a találkozások erőt adhatnak a ma szolgálatot teljesítőknek a haza légterének a védelméhez, mert a beszélgetések során kapnak egy olyan példát, amit követni tudnak.

A tábornok kiemelte azt, hogy a hadsereg fejlesztésében pozitív jelek mutatkoznak. A kormány elfogadta a Zrínyi 2026 programot, ami a technikai megújulást és haditechnikai fejlesztést jelent. Ehhez igazodik a megújuló tartalékos rendszer is, amelyre történő áttérés a napjainkban kezdődik el.

Orosz Zoltán annak a reményében köszöntötte a megjelent volt katonákat, hogy még sokáig tudnak hasonló körülmények között találkozni és beszélgetni a katonai szolgálat aktuális kérdéseiről.

Az egész napos program katonai és kulturális bemutatókkal a honvédséghez kötődő egyéb rendezvényekkel folytatódott. A rendezvényen, több bemutatóhelyen részt vett a MATASZ Veszprém Megyei Egyesülete is. Hölgy tagjaink kosárfonásban ügyeskedtek és mutatták meg az általuk készített ajándéktárgyakat.

A másik sátorban régi fegyvereket és egyenruhákat láthatták az érdeklődők és közben a MATASZ csapata elkészítette a csülök-köröm pörköltet is. A rendezvényt meglátogatta Széles Ernő nyá. dandártábornok, Szövetségünk elnöke.

Demeter Ferenc nyá. alez. alelnök
MATASZ Veszprém Megyei Egyesülete