Május utolsó napjaiban megbeszélésre került sor a Magyar Tartalékosok Szövetsége és a MH. Egészségügyi Főnökség képviselői között.
A megbeszélés témája a MATASZ Egészségügyi Tagozatának megalakítása volt.
A megbeszélésen részt vett:
– Dr. Kopcsó István orvos dandártábornok, MH Egészségügyi főnök, akit ez év elején a Semmelweis Egyetem Honvéd-, Katasztrófa- és Rendvédelem Orvostan Tanszéki csoport katonai és stratégiai főtanácsadójának is kineveztek
– Dr. Vekerdi Zoltán orvos ezredes, a MH. Egészségügyi Központ, Védelem-egészségügyi Igazgatóság, Védelem-egészségügyi Intézet intézetvezető főorvos
– Dr. Fejes Zsolt orvos ezredes, MH. Védelem-egészségügyi Intézet, Védelem-egészségügyi Stratégiai Tervező Osztály osztályvezető.
A MATASZ részéről Széles Ernő ny. dandártábornok, a Szövetség elnöke és Fekete János ny. ezredes, a Szövetség Missziós Tagozatának elnöke volt jelen.
Széles ny. dandártábornok a két egészségügyi vezetőnek átadta a MATASZ 15 éves működését áttekintő könyvet.
A jó hangulatú megbeszélésen egyetértés alakult ki abban, hogy az MH Egészségügyi Főnökség és a MATASZ céljai közösek és van lehetőség a konkrét együttműködés kialakítására, mely mindkét szervezet számára előnyös. A honvédelem ügyét támogató orvosok, asszisztensek, egészségügyi dolgozók nem csak a gyógyító munkából veszik ki részüket, de megtalálhatóak mindenütt, ahol magyar katonák, tartalékosok is előfordulnak. Különösen fontos az egészségügy munkatársainak áldozatkész munkája a külföldi katonai missziókban, de itthon a határmenti szolgálat egészségügyi biztosításában is. Intenzíven folyik a társadalom különböző köreiben a hazaszeretet megnyilvánulását, a honvédelem ügyét szolgáló tevékenységi formák meghonosítása. Valaha például a Magyar Honvédség is jelentős számú tartalékos egészségügyi munkatárssal rendelkezett.
Korábban, főleg a missziókban járt egészségügyisek körében is felmerült, a Főnökség vezető munkatársai szerint, hogy egy csoport megalakításán keresztül csatlakoznának a Missziós Tagozathoz, vagy önálló tagozatot alakítanának a Magyar Tartalékosok Szövetségén belül.
Széles tábornok vázolta, hogy az Egészségügyi Tagozat lehetőséget kap a kapcsolatfelvételre és együttműködésre a nemzetközi tartalékos katonai orvosi szervezetekkel, mindenekelőtt a NATO mellett működő CIOMR-al is. Ez azért lenne jelentős, hiszen a nemzetközi közegben tovább lehetne erősíteni a magyar katonaorvosi, asszisztensi hírnevet.
A két szervezet közötti együttműködésnek különös jelentséget add, hogy a várható belépők jelentős része különböző külföldi missziókban vett és vesz részt, vagy éppen „oda tart”.
A megbeszélésen döntés született arról, hogy a Tagozat megalakításának segítésében részt vesz Fekete János ny. ezredes.
A megbeszélést közös fényképezéssel zárták a résztvevők.