Még a „Nagy háború”, vagyis az I. világháború idején, vitéz báró lilienbergi Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére iktatták törvénybe az 1917. évi VIII. törvénycikkben, hogy örökítsék meg a háborúban a hazáért küzdő hős katonáink emlékét, akik életüket áldozták Magyarországért.
Ez a törvénycikk kimondta, hogy „Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó módon örökítse meg mindazok nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.” Így születtek meg azok az emlékművek, amelyek a települések lakosai gondozásának köszönhetően jórészt még ma is állnak szerte az országban.
Pomázon, a „Hősök emlékművét”, Jankovich Gyula szobrászművész alkotását, a Hősök szobrát, 1923-ban avatták fel. Az emlékműre akkor felvésték azoknak a Pomázaiknak a nevét, akik a nagy háború során hősi halát haltak vagy eltűntek.
1924-ben a XIV. törvénycikkben törvénybe iktatták a „Hősök Emlékünnepét”, amiben döntöttek annak pontos időpontjáról is. A törvény szerint „..A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedék okulására és hősi halottainak dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja….”
A szobor sok éven át érintetlen maradt és őrizte emlékét Pomáz hőseinek. A II. világháborút követően az ünnepségek, megemlékezések elmaradtak. Katonahőseink emlékét, elhallgatással, sokszor tagadással próbálták elfeledtetni, de ez nem sikerülhetett, és nem is sikerült. Pomázon, a még ma is élő leszármazottak, Verebes Gizella vezetésével sok éven át csendes megemlékezést tartottak hősi halált halt őseik emléke előtt tisztelegve.
2001-ben azonban ismét pozitív fordulat következett, mert minden év május utolsó vasárnapja ismét hivatalos ünnep lett, amiről a 2001. évi LXIII. (63.) törvény rendelkezik.
Többszöri egyeztetés és előkészítés után a MATASZ Pest Vármegyei Szervezete felkarolta a városi ünnep előkészítésnek és lebonyolításának ügyét és már több mint 5 éve rendszeresen megszervezi azt.
A 2024. május 26-i ünnepség egy kicsit különbözött az előző évek rendezvényeitől.
A Pomázi Önkéntes Tűzoltó Zenekar, mint mindig, ezévben is aktív részese volt a megemlékezésnek.
A himnusz hangjait követően Leidinger István polgármester személyes emlékező beszédét hallgatva idézhették fel az ünnepség résztvevői gondolataikban hőseink emlékét, majd Tóth Sebestyén református lelkipásztor mondott imát az elhunytak lelki üdvéért.
Az emlékmű talapzatához – mely mellett a Magyar Honvédség vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred önkéntes katonái álltak díszőrséget – először a Leidinger István polgármester, Hardi Péter alpolgármester, és Bíró Sándor ny. r. ezredes a MATASZ Pest Vármegyei Szervezet elnöke helyezték el az emlékezés koszorúját.
Ezt követőn Durgó Tamás alezredes a Magyar Honvédség KIKNYP parancsnoka, Rácz Sándor alezredes, a MH Területvédelmi Erők Parancsnoksága képviselője, Gál József t. százados a Magyar Tartalékosok Szövetsége elnöke, és Bagi László t. ezredes a MATASZ PVSZ alelnöke koszorúzott. Az ünnepségen részt vett a Civil Út Alapítvány is, melynek képviseletében Gulyás Andrea kuratóriumi tag és Vitéz Tamás operatív igazgató hajtottak fejet a hősök emléke előtt.
A megemlékezés az Il silenzió hangjaival zárult.
Sajnos az ünnepi megemlékezés fontosságának napjainkban szomorú aktualitása van. Az emberiség nem tanul korábbi hibáiból. A szomszédunkban itt van egy mindannyiunkat fenyegető újabb nagy háború réme. A szomszédos Ukrajnában már több mint 2 éve véres háború dúl, amiben a kárpátaljai magyarság révén mi is érintettek vagyunk. A háború következtében családok esnek szét, anyák gyászolják elesett gyermeküket, feleségek férjüket, gyermekek apjukat, akik katonaként esnek áldozatául az értelmetlen, kegyetlen öldöklésnek, de a civileket sem kímélik a bombák.
Pedig tanulnunk kellene elődeink, őseink hibáiból, a hősi emlékműveink máig ható üzeneteiből, amelyeken ma is ott olvasható azoknak az áldozatoknak a neve, akik a korábbi háborúkban vesztették életüket.
Ez el kellene, hogy gondolkoztasson mindenkit!
Szöveg: Bíró Sándor ny. r. ezredes
Képek: Kövecses László t. főhadnagy és Címer Mihály