Nemzetközi szimpózium a CBRN védelmi képességek fejlesztéséről

Berlinben november 30. és december 01. között, a Kongresszusi Központban került megrendezésre az 1. Nemzetközi Szimpózium a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris védelmi képességek fejlesztése témakörében. A szimpóziumot a Német Védelmi Minisztérium és a Német Védelmi Technológiai Szövetség (DWT) közösen szervezte Német Belügyminisztérium, a Polgári Védelmi és Katasztrófa-elhárítási Szövetségi Hivatal (BBK), valamint a Bundeswher Összhaderőnemi Támogató Parancsnokság közreműködésével.

 

            A szimpóziumon 50 nemzet mintegy 1200 delegáltja vett részt. A Magyar Honvédséget az MH Összhaderőnemi Parancsnoksága állományából Molnár László ezredes és Kovács Albert nyugállományú alezredes (MATASZ, Missziós Tagozat) képviselte. A rendezvényt több mint 70 nemzetközi szakértő előadó fémjelezte. A plénumos előadásokon túl 10 szekcióban folytatódott a munka, amelyet a világ 11 legnagyobb (a témában vezető gyártó) cég által szervezett külső és belső kiállítás színesített.

              A szimpózium témakörei átfogó képet adtak a jelen CBRN fenyegetettségétől, a fenyegetettségre adandó lehetséges nemzeti és nemzetközi válaszokon át, a CBRN védelem polgári megközelítésének lehetséges kapcsolódásáról a haderőhöz, az orvos-biológiai védelem kihívásairól, a közeli jövő változásairól, valamint a perspektivikus megoldásokról.

 

            A szimpózium absztraktjaként a következő gondolatsort idézhetem Dr. Irmtraud Taufer-től a Német Szövetségi Köztársaság Európai Uniós állandó képviselőjétől, aki a CBRN fenyegetettséget a maga teljességében fogalmazta meg , amibe beleérti a lehetséges terrorista támadásokat, a természeti katasztrófákat, ipari baleseteket, és az országos és nemzetközi méretű járványokat is. A fenyegetettség elleni fellépés pedig csak a rendelkezésre álló erőforrások hatékony felhasználásával érhető el, ez pedig megköveteli a katonai és polgári együttműködést a biztonsági kutatási területek és technológiák területén. Ennek érdekében az Európai Védelmi Ügynökség tagállami egy közös fejlesztési programot indítanak el 2011-ben a CBRN együttműködés területén, amely összehangolja a polgári és katonai kutatásokat.

 

            A jelen és a közeli jövő CBRN fenyegetettsége következtében, a Magyar Honvédség személyi állományának védelme érdekében kiemelkedő jelentőséggel bír a korszerű ismeretek megszerzése és a Magyar Honvédség reagáló képességének megteremtése, különös figyelmet fordítva a különböző missziókban szolgálatot teljesítő személyi állomány védelmére, hiszen a missziókban szolgálók a jelen időszakban a CBRN fenyegetettségnek elsődleges célcsoportjai lehetnek a Magyar Honvédségen belül.